Helytálltak a magyarok

2023.08.26. 11:34

Etióp versenyző lett a világbajnok női maratonfutásban

Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett – tudósított az MTI. Márton Anita súlylökésben nem jutott tovább a selejtezőből.

MW

A győztes etióp Amane Beriso Shankule célba ér a női maratonfutásban a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hősök terén

Forrás: MTI

Fotó: Derencsényi István

Szombat reggel 7 órakor 78 futó vágott neki a klasszikus, 42,195 kilométeres távnak, melyet a Budapest belvárosában (Andrássy út-Erzsébet tér-Akadémia-Lánchíd-Alagút-Attila út-Várkert bazár-Lánchíd-Andrássy út) kialakított 10 kilométeres körön kellett teljesíteni a mezőnynek.

A versenyt kifejezetten visszafogott tempóban kezdték a futók, és közel 15 kilométeren keresztül nem is sokat változott a helyzet. 

A magyar csúcstartó Szabó Nóra 13 kilométeren át a legjobbak csoportjában halad, sőt, az első rövid körben az élen is futott.

A verseny a 15 kilométer után kezdett megélénkülni, az élen ritmust váltottak a legjobbak, s a 20. kilométer végére már csak kevesebb mint húszan voltak az élbolyban. 

A folytatásban a négy fős etióp különítmény diktálta a tempót, folyamatosan gyorsultak és „szalámizták le” a bolyt, melyben 30 km-nél rajtuk kívül már csak két kenyai, egy-egy marokkói és izraeli futó maradt.

A hetedik öt kilométert aztán egészen elképesztő tempóban, 16:09 perc alatt teljesítették, amivel mindenki mást, köztük az idei év legjobb idejével rendelkező kenyai Rosemary Wanjirut is leszakították.

Az első helyezett etióp Amane Beriso Shankule (k), a második helyezett etióp Gotytom Gebreslase (b) és a harmadik helyezett marokkói Fátima ez-Zahra Gardadi a női maratonfutás célba érkezése után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Hősök terén
Fotó: Derencsényi István / Forrás: MTI

Az etióp különversenyben a négyből előbb csak hárman maradtak, majd az utolsó körben, Pestről Budára haladva a Lánchídon Shankule honfitársait is maga mögött hagyta és az utolsó kilométereket magányosan futva 2:24:23 órával diadalmaskodott, tíz másodperccel megelőzve a tavaly Eugene-ben győztes Gebreslasét.

Az út mellett az idő előrehaladtával egyre több néző gyűlt össze és az atléták szinte a pálya minden pontjában óriási biztatásban részesültek, a célnál pedig nagy tömeg fogadta Shankuléékat és lehetett tanúja annak, hogy a teljes etióp sikert a marokkói Fatima Ezzahra Gardadi meghiúsította, miután kiváló erőbeosztással futva beért a harmadik helyre.

SZABÓ Nóra
Szabó Nóra versenyez a női maratonfutásban a budapesti atlétikai világbajnokságon az Attila úton 
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Szabó Nóra 30 kilométernél még a középmezőnyben volt, onnan viszont folyamatosan előzte meg az előtte futókat és végül 2:33:28 órás eredménnyel a 24. helyre ért fel.

Megbeszéltem az edzőmmel, milyen tempóra állok be az elején, de egy kicsit megzavart, hogy senki nem jött velem, ezért nem is mertem annyira nyomni a tempót

– mondta az MTI-nek Szabó, majd arra is kitért, hogy bár féltávtól elkezdett előrébb lépni a mezőnyben, mégsem érzékelte a ritmusváltást.

Néztem a kilométereket, de már nem tudtam se osztani, se szorozni, csak azt láttam, hogy folyamatosan előzőm az előttem lévőket

– fogalmazott, majd azt is elárulta, hogy az Alagút, majd a Lánchíd volt a legkritikusabb pontja a versenynek.  

A szurkolók fantasztikusak voltak. A versennyel összességében annyira nem vagyok elégedett, de majd átbeszélem az edzőmmel.

KOVÁCS-GARAMI Katalin
Kovács-Garami Katalin, a brazil Andreia Hessel és a litván Loreta Kanèyte (b-j) versenyez a női maratonfutáson a budapesti atlétikai világbajnokságon a Lánchídon 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás: MTI

Kovács-Garami Katalin végig a saját tempójában futott, s a célba az 57. helyen ért be. 

A 43 éves sportoló négy másodpercre megközelítette egyéni csúcsát, és a futam után elmondta, hogy egyszer meg is kellett állnia gyomorproblémák miatt.

A célbaérkezést követően pedig annyira elkészült az erejével, hogy félbeszakította az interjúkat. Ezt követően pedig az orvosi sátorban gondoskodtak a róla a szakemberek.  

A női maratonfutás mezőnye a budapesti atlétikai világbajnokságon az Andrássy úton az Operánál 
Fotó: Vasvári Tamás / Forrás: MTI

Márton Anita nem jutott be a döntőbe női súlylökésben
Márton Anita 17,85 méteres eredménnyel a huszadik helyen végzett a női súlylökés selejtezőjében, így nem jutott be a szombat esti fináléba a budapesti atlétikai világbajnokságon. A 34 éves klasszis a magyar atlétika történetének egyik legnagyobb alakja: a 2016-os riói olimpián bronz-, a 2017-es londoni szabadtéri vb-n ezüstérmet nyert, a 2018-as fedett pályás vb-n pedig Magyarország eddigi egyetlen világbajnoki címét szerezte meg.
Márton idei legjobbja 18,40 méter volt és az egyértelműnek tűnt, hogy ennél jobb eredmény kell tőle a selejtezőben a szombat esti fináléba kerüléshez. A szegedi lökő elsőre nem talált bele jól a dobásába és 16,69 métert ért el, amin másodikra csaknem egy métert tudott javítani, ám még a 17,67-tel is messze állt a legjobb 12-től.
A hazai publikum már első két kísérleténél is komoly biztatásban részesítette, az utolsó sorozatban pedig még a korábbiakon is túltett. Márton Anitát a dobókörben az elsőtől az utolsó mozdulatáig ütemes taps segítette, ő pedig a korábbiaknál messzebbre repítette a szert, de nem elég messzire. Az eredményjelzőn aztán 17,85 méteres eredmény jelent meg, ami után a kiváló sportoló megköszönte a biztatást a nézőknek, majd kissé csalódottnak tűnve kisétált edzőjéhez a lelátó elé.
A selejtezőszint 19,10 méter volt, amelyet nyolcan teljesítettek, az utolsó, 12. helyen az ausztrál Maddison-Lee Wesche jutott döntőbe 18,59 méterrel.


A budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!