2016.08.22. 15:30
Kitaszító nemzet
Minden össze van már rakva ahhoz, hogy még jobban gyűlölhessünk. Kérdés az, hogy mi bajunk az idegenekkel.
Csakhogy hamarosan a harmincegyedik újkori nyári olimpiai játékoknak vége, s jönnek megint a dolgos hétköznapok. Azt, hogy mi vár itt ránk mindannyiunkra, előrevetíti egy-két „apróság”. Csak egy példa: a déli határainkon húzódó kerítésre – máig ismeretlen kezek – rothadó gyümölcsből, krumpliból, tökből és ki tudja még miből készített figurákat aggattak, amelyek a drótakadályok túloldalán ácsingózó migránsok elrettentését szolgálják. Gyanítható, hogy ez bizony még csak a kezdet.
Minden össze van már rakva ahhoz, hogy még jobban gyűlölhessünk.
Kérdés az, hogy mi bajunk az idegenekkel. Bennem, vidéken felnőtt gyerekben örök élményként rögzült, amikor valami csoda folytán először „Nyugatra” jutottam. Lenézett jöttmentnek gondoltam ott magam három évre szóló ötvendolláros valutakeretemmel, rosszul öltözöttségemben, tört angolságommal. Csak évekkel később kristályosodott ki tudatomban, hogy hiába hittem, valójában senki sem gondolt rosszat rólam, mert ezek a „csúnya” kapitalista emberek nem a megvetésre voltak nevelve. Kampányplakátjaik sem voltak, legfeljebb egy-két bolti cetli arról, hogy „Magyar, ne lopj!”.
A példát csak azért hoztam, hogy vegyek egy nagy levegőt, s keserűen gondoljak a közelgő őszre. Meg arra is, hogy miként leszünk lassan befogadóból kitaszító nemzet.
Kérdés az, hogy mi bajunk az idegenekkel. Sike Sándor -->