Közélet

2016.10.27. 18:27

Felavatták a megújult művelődési házat, könyvtárat

Megújult a Művelődési Ház és Könyvtár a településen. A közel 100 éves épületet még a régi bányavállalat építette a rózsaszentmártoni kulturális közösségeknek.

I. A.

Tavaly pályázati forrásból energetikailag korszerűsítették az intézményt, idén pedig az önkormányzat önerőből és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával fejlesztette az épületet, amit október 15-én a helyiek fel is avattak.

Sipos Jánosné, Rózsaszentmárton polgármestere lapunknak elmondta: az önkormányzat 14 millió forint önerőből nemrég megvalósította egyik fontos célkitűzését, a Művelődési Ház komplett belső felújítását. A beruházás keretében megújult a létesítmény villanyvezeték hálózata, burkolata, valamint teljes belső festést végeztek el az épületen.
– A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert támogatásból pedig a Könyvtár kapott új bútorokat, szőnyegeket, függönyöket és új gyermekkönyvtári részleget alakítottunk ki. Ehhez a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár nagyon sok szakmai és emberi segítséget adott – tette hozzá Sipos Jánosné.


A Művelődési Ház és Könyvtár avató ünnepségére összegyűlt a falu apraja-nagyja. A polgármester megnyitó beszéde után Tőzsér Istvánné a Bórdy Sándor Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, majd Szabó Zsolt országgyűlési képviselő, fejlesztési államtitkár mondott köszöntőt. Ezt követően kulturális programkavalkáddal ünnepeltek a helyiek: óvodások, általános iskolások adtak műsort, Böllér László Nedim szavalata, a Rose Dance tánccsoport, valamint Tóth Éva és Leblanc Győző operett műsora szórakoztatta a közönséget. A polgármester asszony kiemelte: jelenleg 24 civil szervezet működik a településen, melyek a kulturális intézmény valamennyi helyiségét maximálisan megtöltik élettel. Az önkormányzat jövőre az épület további bővítését és a tető felújítását tervezi.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!