Közélet

2016.02.11. 19:33

Nem akarnak belenyúlni a hazai közoktatásba

„A pedagógusok számíthatnak a kormányra” címmel tartott szerdán sajtótájékoztatót Martonné Adler Ildikó,

M. A.

A Fidesz egri szervezetének elnöke elmondta: a közoktatás átalakítása során előfordulnak olyan nehézségek, amelyekkel szembe kell nézni. A sokat kritizált Klik megszüntetését a kormány nem tervezi, de várhatóak belső szerkezeti átalakítások. 



Portálunk érdeklődésére, hogy az egri Fidesz képviseletében folytatott-e valaki konzultációt azokkal a helyi pedagógusokkal, akik csatlakoztak a miskolci Herman-gimnázium petíciójához, Martonné Adler Ildikó úgy nyilatkozott: az egri Fidesz nem konzultált a pedagógusokkal, mert ez nem az ő feladatunk. Ezeket országszerte mindenhol a tankerületi igazgatók végzik.

További kérdésünkre, ami szerint a Fidesz helyben mit tehet, illetve mit tesz a pedagógusok által felvetett problémák megoldására, a következő választ kaptuk:
–  Ez nem politikai, hanem szakmai kérdés, ezért továbbra is a tankerületi feladatok közé tartozik. Nem kívánunk az oktatásba közvetlenül, felülről belenyúlni. Megvannak azok a szakmai szervezetek, amelyeknek ez a feladatuk – fejtette ki a Fidesz egri elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!