Közélet

2016.09.28. 15:22

Pénzbírság az avarégetésért

Szeptember és október a betakarítások hónapja, amikor a zöldségek, a gyümölcsök begyűjtése után jöhet az avarégetés. A tavalyi évtől azonban a „tüzeskedni” készülőknek érdemes alaposan tájékozódniuk.

Mellik Alexandra

Az őszi avarégetés sokak életét megkeseríti. A zöldhulladék, illetve az avar égetését mára a legtöbb megyénkbeli településen helyi rendelettel szabályozták. Ha valaki nem tartja be a megszabott időpontokat, az pénzbüntetésre is számíthat.

Változtak a külterületen végzett szabadtéri égetés szabályai is, hiszen míg tavaly március elejéig az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint elég volt a tarló, lábon álló növényzet, avar és egyéb növényi hulladék szabadtéri égetését bejelenteni az első fokú tűzvédelmi hatóságnak, most már az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséggel engedélyeztetni kell azt – derül ki a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján közzétett információkból. Azt, hogy milyen esetekben nem kötelező az engedélyeztetés érdemes ellenőrizni a katasztrófavédelem honlapján. Itt lehet tájékozódni arról is, hogyan lehet a szabadtéri égetést engedélyeztetni.

A száraz gazt, az avart és egyéb hasonló szerves anyagot belterületen  is csak abban az esetben lehet elégetni, ha erre jogszabály – például önkormányzati rendelet – engedélyt ad, de megoldást jelenthet a házi komposztálás, amennyiben erre nincs lehetőség, akkor a zöldhulladék elszállíttatása.

Abban az esetben, ha valaki belterületen szabadtéri égetést végez, s a települési önkormányzat azt rendeletében nem engedélyezte, vagy engedélyezte ugyan, de az égetést nem a rendeletben meghatározott napon vagy időpontban végezték, a tűzvédelmi hatóság ellenőrzést végez és meg kell indítania a tűzvédelmi hatósági eljárást, vagy helyszíni bírságot kell kiszabnia a szabálytalanságot elkövetővel szemben, ha az ügyfél azt a helyszínen elismeri.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] A komposztálás kiválthatja az égetést Fotó: Thinkstock
[/caption]

A szabadtéri tűzgyújtással kapcsolatosan érdemes néhány előírást megismerni és jó tanácsot megfogadni. A katasztrófavédelmi igazgatóság mindenkit arra kér, hogy csakis a tűzvédelmi előírások betartásával égessék a száraz növényeket. Ilyen előírás többek között, hogy a tarlónak minden oldalról egyidejűleg történő felgyújtása tilos, az égetéshez csak a tarlómaradványok használhatók fel, a szalmát elégetéssel megsemmisíteni, lábon álló gabonatábla mellett tarlót égetni tilos. Fontos továbbá, hogy a tarlót vagy az érintett szakaszokat a tarlóégetés megkezdése előtt legalább 3 méter szélességben körül kell szántani, és az adott területről az esetlegesen ott tartózkodó apróvadat el kell riasztani, a fasorok, facsoportok védelmére a helyi adottságoknak megfelelő, de legalább 6 méteres védősávot kell szántással biztosítani.

Abban az esetben, hogyha mégse tartható felügyelet alatt a tűz, értesíteni kell a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási központját a 105-ös telefonszámon.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Belterületen is csak akkor szabad égetni, ha például az önkormányzat rendelete erre engedélyt ad Fotó: Thinkstock
[/caption]

A tűzvédelmi előírások, valamint az égetési tilalomra vonatkozó rendelkezések megszegését az illetékes hatóságok a szabályszegés súlyától függően bírsággal sújthatják. Tűzvédelmi előírás megszegéséért, ha az tüzet idézett elő alapesetben 100 ezer forinttól egymillió forintig terjed a tűzvédelmi bírság, de 200 ezer forinttól 3 millió forintig, amennyiben az oltási tevékenységben a tűzoltóság beavatkozására is szükség volt. Az okozott károkért a tűz okozóját felelősség terheli, ha a szabadtéri égetés miatt nagy értékű vagyontárgyak károsodnak, vagy emberek kerülnek veszélybe, a tűzokozó ellen büntetőeljárás is indulhat.

Megoldás a komposztálás

A komposztálás olyan biológiai folyamat, amely a hulladékok, melléktermékek szerves anyagait humuszszerű anyaggá alakítja át. A mezőgazdaságban, különösen a kertészetekben régóta ismert és alkalmazott módszer. A lezajló folyamat a biológiai oxidáció, amely a szerves anyagokat lebontja. A komposztálás aerob folyamat. Komposztnak nevezik azt a morzsalékos, sötétbarna színű, földszerű, magas szervesanyag-tartalmú anyagot, amely szerves hulladékokból, maradványokból, elsősorban mikroorganizmusok, valamint a talajlakó élőlények tevékenységének hatására jön létre, megfelelő hatások – oxigén, megfelelő nedvességtartalom – mellett.

Mellik Alexandra A komposztálás kiválthatja az égetést Fotó: Thinkstock Belterületen is csak akkor szabad égetni, ha például az önkormányzat rendelete erre engedélyt ad Fotó: Thinkstock -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!