„Nem nagyon foglalkozom magammal”

„Kopogtattak az ajtón és mindenki hozta a saját történetét” – vallotta szereplőiről Krasznahorkai László, aki meghatározó fiatalkori olvasási élményeiről és „műfajváltásainak” miértjéről is mesélt az író-olvasó találkozón.

Kötelező olvasmányainak élményeiről kérdezte elsőként Krasznahorkai Lászlót a rendhagyó Kepes Irodalmi Esten a Magvető Kiadó szerkesztője, Szegő János. A Kossuth-díjas magyar író elárulta: nem voltak különösebb problémái a regényekkel, de azért akadt egy-kettő, amelyek mély nyomot hagytak benne akkoriban.

– A magyartanárok hálásak voltak minden egyes helyesen leírt magyar mondatért – jegyezte meg Krasznahorkai, utalva fiatalságának korára. Ahogy ő fogalmazott, a Légy jó mindhalálig igencsak „megdolgoztatta”, s hasonló élményként említette A Pál utcai fiúkat, külön kiemelve azt a momentumot, mikor még az ellenség vezére is megadja a méltóságot.
– Kopogtattak az ajtón és mindenki hozta a saját történetét – említette mikor szóba kerültek regényeinek szereplői. A Sátántangó, Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború szereplői közötti hasonlóságok, mint elárulta, egyáltalán nem a véletlen szüleményei. Krasznahorkai László regényeiben arra törekszik, hogy önmaga helyett a szereplők kerüljenek előtérbe. Mint mondta, azért közeledett a próza felé, mert ebben a műfajban van lehetőség arra, hogy ne önmagával foglalkozzon.

[caption id="" align="alignleft" width="650"] Krasznahorkai Lászlónak ifjú korában nem voltak problémái a „kötelezőkkel”, de egy-kettő azért mély nyomott hagyott benne Fotó: Berán Dániel
[/caption]

Elmesélt egy kedves történetet is, amikor 8-9 évesen „írt” egy verset, hogy azzal édesapjának kedveskedjen, de mint édesapja számára azonnal kiderült, valójában egy Ady Endre verset másolt le. Krasznahorkai László azt is elárulta közönségének, hogy véleménye szerint sosem tartozott a „választott világhoz”. Szegő János szóba hozta a cselekmény, a karakterek és az önéletrajziság közötti párhuzamot is.

– Nem nagyon foglalkozom magammal – hangsúlyozta ismételten az író, aki elmondása szerint nagyon sok embert ismer és inkább ők foglalkoztatják, őket szeretné minél jobban megismerni. Amit Szegő műfajkeresésként definiált, arról Krasznahorkai úgy nyilatkozott: nem keresgélt, amikor akár elbeszélést, vagy novellát írt, egyszerűen akkor éppen nem akart mást írni.
Az író-olvasó találkozón az író beszámolt külföldi élményeiről is, külön kiemelve azt, amikor az irodalmi kezdetekbe vezette be hallgatóit. Az est egyik meghatározó momentuma volt a szegénység kérdése is, mely Krasznahorkai László szerint manapság már egyre inkább nyomorultsággá redukálódik. Véleménye szerint a nyomorultat a testén kívül egy teljesen idegen terület veszi körül. A nyomorult névtelenül születik, névtelenül végzi munkáját és hal meg, a „manipulált képzeletvilágban” ugyanis elhal kultúrája.

Krasznahorkai regényeit számos nyelvre fordítják, ám a fordítás különbözőségéről is számos tapasztalata van. Kiemelve a fordítói munka fontosságát elmondta: van olyan közöttük, aki a pontosságra törekszik, de olyan is, aki egyfajta költő, s ekképp az író szövegét csupán inspirációs példányként használja. Az irodalmi est zárásaként nem maradhatott el a felolvasás sem, majd a hallgatóság az író beszámolója által rövid ízelítőt kaphatott legújabb könyve, a Báró Wenckheim hazatér budapesti könyvbemutatójának hangulatából is.