Berágott, rongált

2024.04.26. 09:57

Úgy kiakadt volt felesége párjára, hogy totálkárosra törte a telefont egy férfi Egerben

Egy férfi még 2023 őszén találkozott volt felesége párjával, akinek dühében összetörte a telefonját. A rongálással a férfi 120 ezer forintos kárt okozott.

Heol.hu

Az Egri Járási Ügyészség határozata szerint egy férfi 2023 őszén egy egri ingatlanban találkozott volt feleségével és annak új párjával - derült ki dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész pénteki tájékoztatásából. A nő és volt férje között hamar ismét heves vita alakult ki, mely során a gyanúsított nem tudta türtőztetni magát és a nő barátjának a telefonját felkapta egy asztalól, majd a készüléket teljes erőből földhöz vágta. A telefon a cselekmény következtében úgy összetört, hogy az már gazdaságosan nem volt javítható. A rongálással okozott kár 120 ezer forint volt.

A férfi cselekményével a kisebb kárt okozó rongálás vétségét valósította meg.

Az eljárás során a gyanúsított és a sértett kérték az ügy közvetítői eljárásra utalását és mivel annak minden további jogszabályi feltétele is fennállt az ügyészség az eljárás hat hónapra történő felfüggesztése mellett azt elrendelte.

(Főoldali képünk illusztráció Fotó: Shutterstock)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában