gyöngyöspatai iskolaügy

2020.01.29. 13:21

Beszélgetésre hívták Orbán Viktort Gyöngyöspatára

A miniszterelnök szombaton Portugáliában a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán vesz részt, így nem tud eleget tenni a meghívásnak.

G. Zs.

Baráti beszélgetésre invitálták a miniszterelnököt a gyöngyöspatai romák.

– Az érintettek megkerestek, hogy jó lenne valamit csinálni, ugyanis rengeteg sérelem ért minket az elmúlt hetekben, ezért is gondoltuk úgy, hogy meghívjuk Orbán Viktort – nyilatkozta lapunknak Csemer Géza, a kisebbségi önkormányzat elnöke.

Február 1-jén a roma gasztronómiai hagyományoknak megfelelő szerény vendéglátással készül Gyöngyöspata Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, amelyre meghívja a helyi roma közösséget, valamint Orbán Viktor miniszterelnököt és Hevér Lászlóné polgármestert is. Az esemény célja, hogy egy nyílt, baráti hangvételű, őszinte beszélgetést folytathassanak a miniszterelnökkel és más, az ügyükben megszólalókkal – olvasható a sajtóközleményben.

Megkerestük a Miniszterelnökséget, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a miniszterelnök szombaton Portugáliában a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű tanácskozásán vesz részt. A kormány pedig áll a gyöngyöspatai romák rendelkezésére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma folyamatosan tárgyal velük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában