2023.11.15. 10:46
Ismét szemetet szed a hatvani Pro Natura, bárki csatlakozhat
A Pro Natura Mozgalom ismét megtartja a szokásos őszi szemétszedési akcióját Hatvanban. A szervezet idén először az Európai Hulladékcsökkentési Héthez csatlakozva szervezi meg az eseményt.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos környezetvédelmi kampánnyal szeretnék ráirányítani a figyelmet az emberi túlfogyasztás mértékére, ökológiai lábnyomunk nagyságára, a hulladékkezelésre, valamint a fenntartható jövőre. Mindezek a Pro Natura Mozgalom céljai közé is tartoznak, így az eldobált szemét felszámolásával ők is csatlakoznak a kezdeményezéshez.
Jagodics Milán, a mozgalom egyik alapítója elmondta, hogy jelenleg azon területek felmérése tart, amiket már gondozásba vettek, így a 32-es út környéke, a bevásárlóközpont körüli területet a 21-es útnál, valamint a Delelő utcai szakasz.
– Az előkészítés során azokat a területeket vizsgáljuk meg, amiket minden alkalommal megtisztítunk. Ilyenkor azt nézzük, hol jelentek meg illegális hulladéklerakatok. A hatvani közterület-felügyelettel együttműködve folyamatosan figyeljük és keressük azokat a helyszíneket, ahol esetleg újratermelődött a szemét, vagy szennyezett területekké váltak – részletezte. Hozzátette: nemrég egy illegális szemetelőt is sikerült tetten érni a nagygombosi volt laktanyánál. Az illető felszólítás után elszállította a hulladékot.
Az őszi szemétszedést november 18-án tarják, 9 órára várják az önkénteseket a Delelő út és a Kisfaludy utca kereszteződésében. Az eseményhez bárki csatlakozhat, a részvételi szándékot a Pro Natura Facebook-oldalán, vagy e-mailben a [email protected] címen lehet jelezni. A gyűjtéshez szükséges eszközöket – zsákokat, kesztyűt és láthatósági mellényt – a szervezők minden résztvevőnek biztosítanak.
Legutóbb Hatvanban a Pro Natura Mozgalom a kisgombosi őstölgyes pihenőjét és annak környékét is felújította.
(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)