Döntések

2024.01.26. 10:25

Hatvanban folytatódik a város virágosítása és a parkolóépítés

Hatvanban idén is lesz muskátliosztás, tovább folytatódik a város virágosítása, s elkezdődhet a Bajza József Gimnázium mögötti parkolók kialakítása. Egyebek mellett erről döntött soros ülésén a képviselő-testület.

Tari Ottó

A hatvani városháza

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Ünnepélyes pillanatokkal kezdődött a tanácskozás, amelynek első aktusaként átadták a 2023-as „Dr. Papp Zoltán kitüntető emlékgyűrű – a közügyért” kitüntetést. Az elismerést Johancsik Mónika, a polgármesteri hivatal gazdálkodási irodavezetője érdemelte ki.

A továbbiakban egyebek közt terítékre került a Bajza József Gimnázium mögötti parkoló kialakítása, ami a Közösségi Költségvetés részeként valósulhat meg. Ahhoz, hogy a gépjármű-tárolóhelyeket megépítsék, az ott lévő csapadékvíz-elvezető árkokat le kell fedni, és ehhez vízjogi engedély szükséges, amire hosszabb ideig kellett várni. Mostanra megérkezett a dokumentum, így elkezdődhet a kivitelezés. Horváth Richárd polgármester ismertette, hogy az eredetileg tervezett nyolc parkoló helyett tizenhárom épülhet, mégpedig a korábbiakban elfogadott költséggel.

A képviselő-testület döntött arról is, hogy továbbra is támogatják a hatvani hivatásos szervek dolgozóinak sport és rekreációját, valamint a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesületet. – Az önkormányzat ez alkalommal is 800 ezer forinttal támogatja a diáksportot.

Az önkormányzat pályázatot nyújt be a Magyar Kézilabda Szövetség Országos Tornaterem Felújítási Programjára, így siker esetén megújulhat az 5. Számú Általános Iskola tornaterme.

Idén is lesz muskátliosztás, a növények beszállítójáról is döntött a grémium, amely elfogadta az ez évre szükséges egynyári virágok, balkonnövények és muskátlik beszerzéséről szóló határozatot is, azaz a jövőben is folytatódik Hatvan virágosítása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában