Lélek nélkül

A várandósgondozás az elmúlt években gyökeresen megváltozott, de hogy ez szolgálja-e a leendő anyukák érdekeit, más kérdés. A téma kivetnivalót már akkor is hagyott maga után, amikor megfosztották a nőket attól, hogy annál az orvosnál szülhessenek, aki végigkísérte várandósságukat. Ezután az elszomorító helyzet után persze érkezett a következő rúgás. 

A várandós nők rákényszerültek, hogy időnként komolyabb vizsgálatok elvégzésére is meglátogassák az állami intézményeket. Ez nem lenne baj, ha minőségi ellátást kapnának. Minap volt szerencsém ellátogatni az egyik ilyen intézménybe várandósságom második nagy állomásán. 18 hetes ultrahang. Egy édesanyának sem kell bemutatni, hogy a vizsgálatok közötti idő végtelen hosszúnak tűnik­. 

Izgatottan indultam a kórházba, hogy megtudjam, minden rendben van-e második gyermekemmel, s kiderüljön, milyen színű lesz a szobája. Kora reggel, „nyitásra” érkeztem, így az elsők között bejutottam a vizsgálóba, ahol két középkorú hölgy fogadott. Megkönnyebbülésemre. Naivan azt gondoltam, mi, nők empatikusan állunk egymáshoz, főleg, ha gyermekáldásról van szó. Tévedtem. Rideg, percek alatt letudott vizsgálat, néma csend, amit két kérdéssel törtem meg. „Rendben van a baba?” „Igen!” „Tudni a nemét?” „Nem!”. Majd aláíratták velem a papírokat, s kikísértek. Köszönöm a lehetőséget, visszajáró páciens itt biztos nem leszek. A falat pedig lefestjük fehérre. Abból baj nem lehet.