Választás 2024

2024.04.22. 15:19

Vágner Ákos közzétette 7 pontos programját

Vágner Ákos már a programjáról is beszámolt, megosztotta közösségi oldalán is.

Heol.hu

Vágner Ákos, a Fidesz egri polgármesterjelöltje közzétette 7 pontos programját

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Közzétette Vágner Ákos Facebook oldalán is azt a 7 pontos programot, melyről már múlt hét csütörtökön a Fidesz kampányindító rendezvényén is beszélt, amelyen Lázár János miniszter volt a vendég.

Vágner Ákos a rendezvényen elmondta, hogy a jelöltség elfogadásán egy ideig gondolkodott, de helyiként jól látja, érzi, hogy a város problémákkal küszködik, ezért is vállalta el a felkérést. Kamarai múltja után pedig hiányzott neki a közszolgálat. Elmondta, ha megválasztják, cégének irányítását másra hagyja, ezzel kapcsolatban kiemelte, úgy látja, a politikában rendkívül fontos az anyagi függetlenség ahhoz, hogy jól végezhesse a munkáját.
– A széthúzó erők kioltják egymást, a város stagnál, a jelenlegi képviselők a város érdekei elé helyezik egyéni érdekeiket. Ezen közösen tudunk változtatni a választáson. Új politikai kultúrát szeretnénk meghonosítani – mondta, hozzátette, a lokálpatriotizmus, a párbeszéd és a szakmaiság lesznek ennek hangsúlyos elemei, majd ismertette „ béke és fejlődés ” 7 pontos programját.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában