A kamara tagvállalatainak túlnyomó többsége talpon maradt
Mik ezek?
XA kedvezőtlen reálgazdasági folyamatokból adódóan felerősödtek azok a köztestületi funkciók, melyeket a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) immáron másfél évtizede képvisel, s valósít meg a megye gazdaságának erősítéséért. A kamara más szervezetekkel együtt számtalan javaslatot fogalmazott meg a gazdaságélénkítés, válságkezelés érdekében. Javaslatot tettek a körbetartozások kezelésére, a poblémán többek között kamattámogatási technikákkal lehetne segíteni.
– Erőfeszítéseink sok tekintetben eredményesek voltak, hiszen csökkentek a foglalkoztatást sújtó terhek, s módosultak egyéb adószabályok is. Előrelépésnek tartjuk, hogy a hatóságok mértéktartóbbak a vizsgálatok és a büntetések terén. Az ellenőrzések során inkább a foglalkoztatás tisztaságát és a számlaadást vizsgálják, a gazdaság fehérítése a becsületes vállalkozók érdeke – fejtette ki Fülöp Gábor, a HKIK főtitkára.
– Még több piacszerző programot indítottunk, bár ezek nem hoztak sok sikert, a jövőben sem mondunk le róluk, hiszen ez alapvető feladatunk. Örülünk viszont annak, hogy tagvállalataink túlnyomó többsége talpon maradt. Nagy tanulsága a válságnak, hogy egyedül nem megy. A cégek sorra kötik az együttműködéseket, divatos szóval élve klasztereket alakítanak, hogy közösen lépjenek föl a piacon – emelte ki Fülöp Gábor.
A főtitkár hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a válsággal sújtott ágazatokban, kistérségekben állami, uniós forrásokból megvalósuló beruházások előnyt élvezzenek. A vállalkozások érdekét is szolgálja, hogy a szociális ellátó rendszer úgy legyen átalakítva, hogy ösztönözzön munkavállalásra, illetve kötődjön a képzés, iskolába járás valamilyen szintjéhez.
A témával a Heves Megyei Hírlap a hétfői számában foglalkozik.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Cégtár | Traffipax | Napi Szavazás | Pályázat: Értékteremtő Vállalkozások | SÉTA | A nap képe | Markhot Ferenc Kórház | Bűnügyek | Moziműsor | Nyereményjáték | Balesetek | orvosi ügyeletek
Róluk írtunk legtöbbet
Aaron Feltham | Besenyei Ferenc | Biros Péter | Érsek Zsolt | Gerendás György | Godó Lajos | Habis László | Hegedüs Gábor | Hiesz György | Horváth Tamás | Kelemen Attila | Kocsis Irén Mária | Magda Sándor | Majzik Zoltán | Soltész Bálint | Sós Tamás | Szécsi Zoltán | Szeleczki János | Tóth Kálmán | Varga II. Zsolt
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


