Eltűnt Madonna: a főtérről lopták el a nehéz szobrot

Mik ezek?
XEllopták a tíz éve Tenk főterét díszítő Madonna-szobrot a napokban - adtuk hírül nemrég. A község lakói azt mondják, amíg állt a műalkotás, természetesnek tartották, hogy van. Most vették csak észre, mennyire hozzájuk nőtt, amióta nincs itt. Kicsit mintha őrizte volna a községet, és most ez a biztonságérzet megszűnt. A tenkieket elkeseríti, ami történt, ugyanakkor felháborítónak tartják és félni kezdtek.
A helyieket, köztük a polgármester asszonyt is megviselték a történtek. Török Margit attól tart, hogy az emberek biztonságérzetét is megingatta az esemény. Eddig ugyanis Tenk azon ritka települések közé tartozott, ahol kifejezetten jó volt a közbiztonság, nem volt bűnözés. Talán ennek is tudható be, hogy polgárőrség már alig-alig működik a faluban.
– Amikor 2000-ben felállítottuk ezt a szobrot, 3 millió 850 ezer forintba került. Akkor nálunk ezért az összegért egy jó minőségű házat lehetett venni. Ma 8–9 millió forintot ér, hiszen egy márvány alapzaton elhelyezett bronz emlékműről van szó. A márványalapot azonban itt hagyták a tolvajok – meséli a település első embere. – Tenk 1947-ben lett önálló, tehát viszonylag fiatal, ezért igyekeztünk olyan hagyományokat bevezetni, amelyek a faluközösség összetartozását is erősítik. Ez a szobor is ilyen volt. Szokássá vált, hogy a házasuló párok a park szomszédságában lévő templomból kijövet egy virágcsokorral „meglátogatták” a Madonnát. Nem is tudom, hogyan tudjuk majd pótolni a hiányát, hiszen az erkölcsi értéke még az anyaginál is nagyobb volt.
A parkban már csak a szobor hűlt helye fogadja az arra járókat. Az alapzaton látszanak a kettétört csavarok. Nem sokkal odébb feltűnő mélyedés van a földben. Ide eshetett a 300 kilós bronzszobor, amikor lefeszítették az alapról. A park szélén, a sövény egy részén ki vannak törve az ágak, le van taposva a növényzet.
– Itt vonszolhatták ki egy kiskocsin a szobrot a park széléig. Amikor a rendőrök ideértek, még jól látszódtak ennek a nyomai. Valószínűleg egy kisteherautóval szállították el. Többen is láttak a faluban egy idegen, fehér furgont akkor éjjel, de senki sem gondolt volna ilyesmire – közli a polgármester. Elmondja, hogy a parkban lévő fémszemetest is kiemelték a földből, de talán, mert egy hatalmas betontömb van az alján, mégsem vitték el.
Az esetről, s a reakciókról további részleteket olvashatnak a Heves Megyei Hírlap szombati számában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szavazás eredmény
Mit tenne ön a közbiztonság javítása érdekében?
- Több pénzt adnék a polgárőröknek. 12.5%
- Erősíteném a rendőrséget. 25%
- Szigorítanám a büntetéseket. 62.5%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. coocoo 2010. február 28. 15:31
Szégyen, hogy ilyenek megtörténnek, hát hová jutottunk emberek!
Jó lenne már felébredni, és cselekedni, amíg nem késő!!! -
1. mazsi88 2010. február 27. 22:19
Az a csoda, hogy eddig nem vitték el!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Cégtár | Traffipax | Napi Szavazás | Pályázat: Értékteremtő Vállalkozások | SÉTA | A nap képe | Markhot Ferenc Kórház | Bűnügyek | Moziműsor | Nyereményjáték | Balesetek | orvosi ügyeletek
Róluk írtunk legtöbbet
Aaron Feltham | Besenyei Ferenc | Biros Péter | Érsek Zsolt | Gerendás György | Godó Lajos | Habis László | Hegedüs Gábor | Hiesz György | Horváth Tamás | Kelemen Attila | Kocsis Irén Mária | Magda Sándor | Majzik Zoltán | Soltész Bálint | Sós Tamás | Szécsi Zoltán | Szeleczki János | Tóth Kálmán | Varga II. Zsolt
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


