Asztrológia

VÍZÖNTŐ

VÍZÖNTŐ

Csütörtökön érdekes embereket sodorhat az utadba a sors, akik közül egy valaki különösen felkeltheti az érdeklődésedet. Légy hát nyitott most az irányába és tudd meg, hogy ez az út, melyet mutat neked, hová vezet.

HALAK

HALAK

Ma úgy érzed, kötélen táncolsz a feladataid és a magánügyeid között. Mivel pedig nem lehetsz egyszerre két helyen, valakinek muszáj lesz nemet mondanod. A Nap és a Merkúr együttállása segít abban, hogy felállítsd a fontossági sorrendet, és beoszd az idődet.

KOS

KOS

Plusz pénz állhat a házhoz, amit egy régi kölcsön visszafizetése, egy váratlan bevétel hozhat, nyerhetsz is valamit. Az is lehetséges, hogy más, kevésbé konkrét, de legalább ilyen örömteli módon nyilvánul meg a szerencse. Egy viharfelhő eloszlik a fejed fölül.

BIKA

BIKA

A csütörtöki napod kettős hatás alatt áll. Egyrészt a szeretteid, barátaid gondoskodása kísér, és lehet egy romantikus élményed is, másrészt pedig számítanod kell egy támadásra, vagy intrikára egy irritáló személy részéről, aki keresztbe akar tenni neked.

IKREK

IKREK

Csütörtökön már nő a Hold, és még a Mérlegben jár. Amit tegnap elterveztél, elkezdtél, azt folytatnod kell. Illetve konkrét lépéseket kell tenned, hogy az egész ne terv maradjon, hanem megvalósulhasson. Ebben segít a Nap-Merkúr együttállása.

RÁK

RÁK

Ma erős és magabiztos vagy, és energiáidból bőségesen jut majd a közvetlen környezetednek is. Mindez pedig nemcsak a magánéletedben érezteti a hatását, hanem a munkában is. Ráadásul ma a szerencse is ott vár rád valahol, jó helyen leszel, jó időben.

OROSZLÁN

OROSZLÁN

Ma különösen nyitott és nagyvonalú lehetsz, így könnyű megnyerni a szívedet, ha bármilyen más segítséget várna valaki tőled. Okosan tedd ezt is! Nem csak pénzzel, hanem tanácsokkal is lehet segíteni.

SZŰZ

SZŰZ

A csütörtöki napon a Nap és a Merkúr együttállása miatt különös fogékonyságot mutathatsz a szépségre és a harmóniára, így könnyű téged megnyerni egy ötlettel, amivel picit megújíthatod a környezeted, otthonod. A napi rutinodban is újíthatsz a tegnapi Mérleg újhold miatt.

MÉRLEG

MÉRLEG

A mai Nap-Merkúr együttállás nagy szellemi erőt jelez, ami akaraterővel párosul. Szuper ötleteid lesznek, és most nagyon ügyesen meg is valósítod őket. Lesz egy olyan meglátásod, ami pedig egy kapcsolatodban segít elrendezni a dolgokat.

SKORPIÓ

SKORPIÓ

Te is, mint mindenki más, feltöltődsz lelkileg attól, ha pozitív visszacsatolást kapsz. Ma kellemes élmény érhet, amikor valaki kifejezi, vagy érezteti, hogy mennyire fontos vagy számára, vagy elmondja, mit érez irántad.

NYILAS

NYILAS

Jó hírek érkezhetnek, amik a pénzügyeidet érintik és bár számíthattál rá, mégis megerősíthet téged abban, jó úton jársz. Az is lehetséges, hogy új feladatot kapsz, de ez idővel több pénzt is hoz majd a konyhára. Pozitív fejlemények indulnak el ma, amikor a Hold már növő fázisban van.

BAK

BAK

Ha szingli vagy, akkor ma fordíts különös gondot az öltözködésedre. Csütörtökön ugyanis jó eséllyel alkalmad is lesz rá, hogy kamatoztasd mindezt egy váratlan és felkavaró találkozás során. Lehet, hogy a munka során ismerkedsz meg az illetővel.