Mennyit ér valójában egyetlen ember szava?
Mik ezek?
XSárbogárdi Jolán, a kitalált vasúti megállóhely, Ibusár pénztáros kisasszonya, mellőzöttségében nagy hüppögve operetteket ír a hagymaszagú jegyiroda szűk levegőjében. A készülő hazafias zenés mű ellenpontozza a sáros, sivár hétköznapokat. Több sikeres bemutatón van túl a Szegvári Menyhért és Nádasy Erika által nemrégiben alapított lakásszínház, a Földszint 2. A műkedvelő kisvárosi írónőt, és a darab minden más személyiségét parádés játékkal és markáns váltásokkal maga Nádasy Erika jeleníti meg. Parti Nagy Lajos egyébként az ő kérésére írt monodrámát Ibusár című sokszereplős darabjából.
A színház civil kezdeményezésként adományokból tartja fönn magát, a nézők is inkább mintha vendégségbe érkeznének, egy pohár borral, s a konyhában készült finomsággal várják őket.
Ugyanakkor befogadó műhelyként is működik az egri Széchenyi utca 44. szám alatt található lakás. Legutóbb a Merlin Színház vendégelőadásában Holler Márta játszotta a Vedrana Rudan Fül, gége, kés című regényéből készült monodrámát Dávid Zsuzsa rendezésében. A délszláv háború borzalmait ismerjük ugyan a tévés híradásokból, mégis az elbeszélt személyes sors megrendítőbben képes láttatni az emberekkel, és keserű humorban föl is tudja oldani az elviselhetetlent.
A lakásszínház eszköztelen abban az értelemben, hogy sem díszlet, sem kellék nincs. Hiszen mi férhet be egy nappaliba?
Talán egy kanapé, meg néhány ember. De hogy fér el egy egész színház? Ám a színház, lehet akár egyetlen ember is, aki áll a fényben, s akiben tömörül a világ, az átélt történelmi múlt számtalan szereplőjével. Mert olykor a többmilliós költségvetésű produkcióknál is hatásosabb lehet akár egyetlen ember kifejező színészi játéka.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - HEOL.HU
Napi Szavazás | Traffipaxok Heves megyében | A nap képe | Heves Megyei Hírlap hűségkártya | Való Világ 5 | Gyöngyöspata-dosszié | Bűnügyek | Moziműsor | Balesetek | Olcsó receptek | orvosi ügyeletek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Antal Dóra | Biros Péter | Blaskó Balázs | Csarnó Ákos | dr. Gondos István | dr. Réthy Béla | Faragó László | Gerendás György | Habis László | Hiesz György | Horváth László | Magda Sándor | Nyitrai Zsolt | Rázsi Botond | Sós István | Sós Tamás | Szabó Róbert | Szabó Zsolt | Szécsi Zoltán | Ternyák Csaba
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









