2018.06.01. 19:53
Minden gyíkok ősanyját találták meg az olasz Alpokban
A fosszíliát csaknem 20 évvel ezelőtt fedezték fel, de tévesen a gyíkok egyik közeli rokonaként sorolták akkor be.
This handout picture received via the Nature website on May 28, 2018 shows a life scene in the Dolomites region, Northern Italy, about 240 million years ago, with Megachirella wachtleri walking through the vegetation. The oldest-known member of the evolutionary lineage that led to the squamates (the group of animals that today includes snakes and lizards) lived in the Middle Triassic, some 240 million years ago, reports a paper in Nature this week. This finding dates both the origin of squamates and the split of the wider diapsid reptile lineages to before the Permian/Triassic mass-extinction, 252 million years ago.
Forrás: AFP PHOTO
Fotó: Davide BONADONNA
A legrégebbi ismert gyíkként azonosították a kutatók azt a nagyjából 240 millió évvel ezelőtt élt apró teremtményt, amelynek megkövesedett csontvázát az olasz Alpokban fedezték fel.
A Nature című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a kaméleon méretű Megachirella a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjébe tartozó ma élő gyíkok és kígyók őse – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
A kanadai Alberta Egyetem munkatársaként dolgozó Tiago Simoes, a tanulmány társszerzője szerint a mostani felfedezés az eddig véltnél 75 millió évvel korábbra teszi a rend megjelenését, vagyis „a gyíkok legkevesebb 240 millió évvel ezelőtt már jelen voltak a bolygón”.
Ez pedig azt sugallja, hogy a pikkelyes hüllők már a mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász kor határán bekövetkezett nagy kihalásnak nevezett esemény előtt elváltak a többi ősi hüllőtől és túl is élték a tengeri fajok 95, a szárazföldi gerinces fajok 75 százalékának kipusztulásához vezető eseményt.
A Megachirella fosszíliáját csaknem 20 évvel ezelőtt fedezték fel az északkelet-olaszországi Dolomitok homokos-agyagos rétegeiben és tévesen a gyíkok egyik közeli rokonaként sorolták be.
Amikor azonban Simoes először látta a maradványokat, feltűntek neki bizonyos jellegzetességek, amelyek alapján a gyíkok korai evolúciójával lehetett kapcsolatba hozni a leletet. Kollégáival ezért részletesen tanulmányozták az apró csontvázat, amelyen egyebek között CT-vizsgálatot is végeztek.
A felvételek az állat korábban nem látott fizikai tulajdonságait is megmutatták, például, hogy van egy apró csont az alsó állkapcsában, amely egyedülállónak számít a pikkelyes hüllők körében.
A kutatók 17 ország több mint 50 múzeumát és egyetemét keresték fel csaknem 400 nap alatt, hogy a hüllőfosszíliák és élő példányok tanulmányozásából nyert adatok révén felvázolják az állatok korai evolúcióját, megalkotva filogenetikus családfájukat.
Simoes és munkatársai a Ptolemaiosz-kori rosette-i kőhöz – ez volt a kulcs 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a hieroglifák megfejtéséhez – hasonlította a Megachirella fosszíliáját, abban az értelemben, hogy az „jelentős információkkal szolgál a kígyók és gyíkok evolúciójáról”.
Borítókép: A Megachirella, a ma élő gyíkok és kígyók őse
Forrás: AFP/Davide Bonadonna