Nem legenda az életközepi válság

Az életközepi válság nem legenda, a többség megtapasztalja. Nem könnyen, de az ember leszámol a fiatalságával és a korlátlan lehetőségek illúziójával, számba veszi, mit ért el, majd újabb támpontokat keres – írja a Figyelő.

Számvetés

A középkorúság fogalma meglehetősen rugalmas, mindig úgy kozmetikázzuk, ahogy kevésbé fájdalmas. A fiatalabb felnőttek szerint a középkor a harmincas évek elejétől az ötvenedik életévig terjed, míg a hatvanesztendősnél idősebbek szerint a harmincas évek végétől az ötvenes évek közepéig. A mai negyvenesek a régi harmincasoknak tartják magukat. Az önáltatásnak mindig nagy keletje volt, és a marketingipar boldogan partner az idő megállításában, az anti-aging ágazat óriási profitot termel. Magát a fogalmat Elliott Jaques kanadai pszichoanalitikus írta le 1965-ben. Szerinte ez az a kor, amikor a halál egy általános, távoli gondolatból személyes ügy lesz. Úgy véli, az életközép legfontosabb eredménye az átjutás az ifjúság idealizmusán az úgynevezett szemlélődő pesszimizmus és a konstruktív lemondás felé. Azt állította: a középkor az, amikor éretté válunk arra, hogy legyőzzük a halál tagadását. Azért nem napi program ez, senki se ijedjen meg, a középkorúságnak sok előnye is van, de erről később. Előbb jussunk túl a válságon.

Mi ez a válság?

Az élet középszakasza csak a filmekben szól piros sportautó vásárlásáról és huszonéves barátnőkről, a formák felrúgásáról vagy arról, amikor a negyvenhez közeledő nő elvonul egy indiai asrámba felfedezni önmagát, ahogy az Ízek, imák, szerelmek című filmben Julia Roberts. A népszerű pszichológia szerint jellemző tünetei: apátia, irigykedés, nem szervi eredetű testi-lelki szimptómák, úgymint gyomor-, fejfájás, nagy döntések, önmarcangolás, alvászavarok, szenvedélymentesség, folytonos unatkozás, felnagyítódó veszteségérzések – nem ebben a sorrendben persze, s nem mind.

A valóság ezzel szemben az, hogy ebben az időszakban megsokasodnak a feladatok és a problémák, ugyanis a mai középkorúak életében az okozza az egyik legnagyobb nehézséget, hogyan neveljék gyerekeiket és gondozzák idős szüleiket egy időben. Miközben a munkaerőpiacon is nélkülözhetetlenek. A szakértők szerint az életközép időszaka óriási nyomást helyez az emberekre. A válságot nem az okozza, hogy a gyerekek kirepülnek – ennek egyébként már neve is van, üres fészek szindrómának hívják. Nem az a „midlife crisis” veleje, hogy a szülők nem tudnak mit kezdeni temérdek szabadidejükkel, és lelépnek az El Caminóra. Az okozza a nehézséget, miként osszák el anyagi és szellemi erőforrásaikat a gyerekeik és a szüleik között. Ugyanis a mai negyvenes generáció tagjai jelentős részének kiskorú gyerekei vannak. Az öregedő szülők gondozásáról még mindig kevés szó esik társadalmi szinten. Pedig komoly érzelmi teher, és itt nem feltétlenül magatehetetlen idősek ápolására kell gondolni, hanem egyedül élő, szerény nyugdíjban részesülő felmenőkre vagy krónikus betegségben szenvedőkre, akik nem tudják elintézni a napi bevásárlást. Kutatások szerint a szülőkre és a gyerekekre szánt idővel való folyamatos zsonglőrködés felemészti a középkorúak erejét. Ez pedig próbára teszi a párkapcsolatukat is, így a probléma sokkal összetettebb, mint első pillantásra látszik. A mamahotelben ragadt fiatalok mellett amúgy is nehezen lélegeznek fel a szülők, hagyják, hogy a „kisded” otthon éljen, viselik ennek költségeit, és csak reménykedhetnek, hogy nem költi el az összes pénzét pillanatnyi örömökre. Lehangoló látniuk, hogy a gyerekeik nehezen indulnak el az élet ösvényén, lakhatási problémákkal küzdenek, sok dél-európai államban a munkanélküliség is kifejezetten nagy a fiatalok körében. Mindez és az öregedés realizálása sokaknak okoz álmatlan éjszakát.

Miért történik mindez?

Egyrészt a mai középkorúak szülei hosszabb ideig élnek, mint a korábbi generációk. A várható élettartam folyamatos kitolódására még nem készültek fel a nyugati társadalmak, a karcsú egészségügyi szakszemélyzet és az intézményrendszer hiányosságai már most is sok problémát generálnak. Mind az intézményi, mind az otthoni ápolás nagy költségekkel jár. A 2008-as gazdasági krízis az amerikai fiatalokat kifejezett óvatosságra intette. A diákhitel mellett már nem vágtak bele jelzáloggal terhelt ingatlanok vásárlásába, a családalapítás kitolódott. Az Egyesült Államokban már tényként kezelik, hogy a mai harminc körüliek tábora lesz az első olyan generáció, amelyik nagy valószínűséggel már nem tudja azt az anyagi szintet elérni, mint a szülei. Egy közelmúltban publikált tanulmány szerint az amerikai középkorúak egyre gyakrabban mennek csődbe. Ennek legfőbb oka az egészségbiztosítás, a gyógyszereik nagy költsége, de komoly kockázatot jelent a fent emlegetett diákhitel is, amelyet a gyerekeik vettek fel.

Teher alatt nő a pálma

Akkor most ennyi a középkor? Problémák csőstül, világvége-hangulat? Azért nem. A szakemberek azt állítják, hogy a pszichológiai változások az életkor során jellemzően kedvezők. A személyiség egyre stabilabb lesz, egészében jobban elfogadja önmagát. Egy hosszú távú vizsgálatban több mint negyvenezer ötvenes amerikait figyeltek meg, és kiderült: az életkor előrehaladtával az emberek mind kevésbé neurotikusak és egyre öntudatosabbak. Ezek a személyiségváltozások nem álltak összefüggésben a felnőttek élettapasztalataival: az ellenálló képesség, nem pedig a válság volt a norma.

Egy másik tanulmány, amely a 43–52 éves nőket vizsgálta, azt mutatta, hogy a hölgyek öregedésük során egyre kevésbé függnek a társukról, magabiztosabbak, felelősségteljesek, bátrabban és gyorsabban döntenek. Lehet, hogy előbb cserélik le a férjüket, mint a férj őket, ahogy ezt vélelmezzük a közhelyek alapján. A krízisek megélésével a középkorúakban sokkal több az empátia. A kutatók nem cáfolják, hogy az élete delén járó több szenvedést és veszteséget él meg, mint a fiatal vagy az idős ember, sokszor elégedetlen, de a többség kilábal belőle, újra nekirugaszkodik, hogy minél tovább megőrizze egészségét, frissességét, fittségét, s békével lép a következő életszakaszba.

Borítókép: illusztráció