A válogatott nem csapta be a szurkolókat és csapat maradt

A Magyarország–Portugália (0–3) Eb-meccsnek számos, még a sporton és a labdarúgáson túl is mutató aspektusa létezhet, emiatt nehéz eldönteni, honnan is indítsuk a visszatekintést. Az emberben kavarognak a gondolatok, érzések – nagyon nehéz jól és érthetően fogalmazni akkor, amikor az érzelmek és az álmok ütköznek a realitással.

Még az Eb előtt beszélt arról Marco Rossi, hogy ha őszinte és elmondja, hogy Portugália ellen nem sok esélyünk van a győzelemre, akkor rásütik, hogy nem is akar nyerni. Ha viszont azt mondja, győzni fogunk, mert nem lehet más a cél, és végül kikapunk, akkor joggal éreznék úgy a szurkolók, hogy becsapták őket.

Hát egyet egészen biztos elmondhatunk a tegnapi mérkőzés után: senkit sem csaptak be a fiúk (fanyar humorral mondhatnánk: a portugálokat sem). A mérkőzés előtt azt ígérték, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy minden magyarnak örömet szerezhessenek és a 84. percig meg is tettek. Akkorra azonban elfogyott az erő és kijött a két csapat közti tudásbeli különbség. Persze, lehet legyinteni, hogy a küzdés meg a sokszor emlegetett csapategység ezen a szinten már nem elég. Ám ha abból indulunk ki, hogy a papíron a mieinknél jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező szerbek egymás után másodszor nézik tévéről a 24 csapatos Eb-t (egyébként pedig 2000 óta nem jártak Eb-n), akkor láthatjuk, önmagában a kvalitás is kevés, és csapategységgel, egymásért való küzdeni tudással (ezeket hiányolják például sokan a szerb válogatottból), szenvedéllyel sok hiányosságot el lehet tüntetni. De nem mindent.

A védőnk édesapja, idősebb Szalai Attila arról beszélt nekem a mérkőzés előtt, hogy ne felejtsük el, utolsók között jutottunk ki az Eb-re, nem várhatjuk el, hogy rögtön megverjük az elsőt (a címvédőt), főleg hogy nem tudunk a lehető legerősebb csapatunkkal kiállni. Abban bízhatunk, hogy tudunk egy jó meccset játszani – és ez meg is volt. Voltak momentumaink, amikre jó visszagondolni. Willi Orbán klasszis szerelése az első félidőben (még ha a végén ő is hibázott, kétszer is), Gulácsi Péter hatalmas védései, Schäfer András vagy Sallai Roland bátor megindulásai, és jó volt látni, hogy egy-egy egyéni hiba, labdavesztés után mindig érkezett segíteni, javítani egy társ – segítésben például élen járt Botka Endre, nem véletlenül lett az UEFA értékelése alapján az 1. forduló 19. legjobbja a teljes mezőnyben –, vagy ha nem érkezett társ, akkor Gulácsi védett. Amikor pedig Schön Szabolcs egy igazítás után a bal alsóba lőtt, egy pillanatra, néhány másodpercre mi voltunk a legboldogabb nemzet a világon. Aztán az álom után jött megint a realitás – les volt. Nekünk a portugálok ellen, amely a világ egyik legerősebb csapata, momentumokra futotta, de a közönség így is felállva tapsolt a végén és a csapat ezúttal is a szurkolókkal közösen énekelte el a Himnuszt. Ez is jelzi, mindenki tisztában van azzal, a csapat mindent megtett. Csak – ahogy az a sportban azért általában lenni szokott – győzött a jobb.

Aztán a sportszakmai oldal mellett nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a portugálok nem győzték köszönni a meccs után, micsoda futballhangulatban volt részük Magyarországon. „Fantasztikus, elképesztő hangulat volt. Azok a játékosok, akik ilyen szinten játszanak, sok szurkolót akarnak – szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki jelen volt a stadionban” – mondta Fernando Santos, majd még a portugál szövetség egy külön posztban is elismerését fejezte ki az atmoszféráért és elismerték a magyar csapat küzdőszellemét is.

Akárhogy is, de büszkék lehetünk rá, hogy jelenleg Európában csak Magyarországon lehet 50-60 ezer szurkoló előtt mérkőzéseket rendezni. Ebben rengeteg embernek a munkája benne van. A stadion építőitől elkezdve a járványhelyzetben helytálló egészségügyi dolgozókon át a több ezer Eb-önkéntesig és rendezőik.

Köszönjük mindenkinek az élményt! Mert igenis élmény volt a stadionban a tömegekkel együtt énekelni a Himnuszt, élmény volt látni az utolsó leheletéig harcoló magyar csapatot, élmény volt a meccs előtt vonuló szurkolók között látni családokat, öt-hat éves gyerkőcöket vonulni a stadion felé, akik egyszer majd a jövőt jelenthetik. Persze, hazaérve a meccsről a zokogó kisfiamnak, nem mondhattam azt, hogy „Hunorkám, nem volt ez rossz, hát 'nyolcvanhatban a vébén hatot kaptunk.” (Nem beszélve arról, hogy hatéves lesz idén, de másodszor láthatja a magyar csapatot Eb-n, akárcsak én, 38 év alatt...) Azt viszont mondhattam: „meglásd, ha te leszel ott húsz év múlva, majd mi rúgjuk a gólokat a végén…”

Itt vagyunk Európa legjobbjai között, a magyar futballnak van jelene, és erre építve lehet jövőképe is – ez a legfontosabb!

EURÓPA-BAJNOKSÁG

CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)

Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)

MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány:    Marco Rossi

PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány:   Fernando Santos

Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)