interjú

2021.01.26. 13:33

Gergely Róbert: „A színház az én igaz szerelmem”

A művész életét a szinte mindenki által ismert Emmanuelle című sláger változtatta meg.

Pétervári Ádám

Jókor emeltem föl a telefont, jókor voltam jó helyen és időben – mondta Gergely Róbert. A híres színész és táncdalénekessel az elmúlt időszak eseményeiről, a színház szeretetéről, karrierje emblematikus pillanatairól, köztük az Emmannuelle-ről és Szécsi Pál örökségéről is beszélgetett a Vasárnap Reggel újságírója.

Úgy tudom, hogy mostanában lángosozónál segít be futárként. Azóta is csinálja, vagy ez csak egyszeri médiaalkalom volt?

A lángosfutárkodásomat nem fogom feladni, mert egyfelől elfoglaltságot jelent, másrészt szórakoztat is. Ez olyan munka, amelyben nem látok nagy nehézséget, amit ne tudnék olykor-olykor elvállalni: célom mindig gyorsan és időben eljuttatni a lángost. Nem a hét minden napján csinálom ezt, hanem csak egyes meghirdetett alkalmakkor. Ez jelenleg számomra nem megélhetést jelent, hanem saját elhatározásomból olyan elfoglaltságot, amellyel hasznosnak tudom érezni magam.

Ez egyben egy társadalmi felelősségvállalás is?

Igen. Ugyanekkor van ebben némi kockázat és veszély is: a Covid miatt mindnyájunknak vigyáznunk kell önmagunkra és másokra. Érintésmentesen zajlik minden, tehát nekem nem is kell az ételhez nyúlnom. Még is abban segítek, hogyha a közeledő vevőn nincs maszk, akkor megkérem, legyen olyan kedves, önmagára és rám is vigyázzon és vegye fel.

Mennyire szokták felismerni ilyenkor?

Alaposan fel vagyok öltözve: sapka, sál, kabát, maszk, tehát csak a szemem látható, de be szoktam mutatkozni, hogy én vagyok Gergely Róbert, amit egy autogrammos fényképpel is hitelesítek. Gyakran kapok bíztatást a vevőktől, – akik számomra a jövőbeli közönség -, hogy legyek kitartó. Mindig azzal válunk el, hogy reménykedünk benne, legközelebb már a színházban, vagy a koncertteremben találkozunk. Olykor elkészül egy-egy kép és szelfi is, természetesen vigyázva egymásra.

Miért pont lángos?

A lángos egyfajta hungaricum: legyünk akár nyáron, a strandon, vagy valamilyen rendezvényen, az ember az orrával mindig kiszagolja, hol lehet kapni, majd elmajszol egy jó fokhagymást, vagy sajtos tejfölöst. Egy évvel ezelőtt elkészült el egy gyerekdarabunk Lángos és palacsinta, avagy a Föld megmentése címmel. Úgy éreztük, hogy a Föld bajban van: az Amazonas ég, a jéghegyek olvadnak, földrengések pusztítanak. Beteg a Föld. Ezért készítettük el ezt darabot, hogy a gyerekek szintjén játékos formában felhívjuk a figyelmet környezetünk fontosságára és védelmére. Amikor ez az ötlet egy lángos elfogyasztása közben megszületett bennem, láttam, ki volt írva, hogy „futárt felveszünk”. A sors így terelt ehhez a feladathoz, amellyel másoknak, – és kicsit magamnak is -, örömet tudok okozni. Ráadásul nagyon imádom, és szívesen készítem el.

A gasztronómia amúgy is közel áll önhöz, még a Konyhafőnökben is szerepelt.

Valóban szeretek főzőcskézni és a konyhában foglalatoskodni. A szűk környezetem szívesen fogyasztja a főztömet. Van 15-20 olyan ételem, amit az évek során rendesen megtanultam és kigyúrtam olyan színvonalra, hogy ezekre akár vendégeket is lehet hívni. Ilyen szinten vagyok, sajnos ennél többet nem tudok. Ez látszódott a Konyhafőnökben is, ahol nem teljesítettem jól. Nem vagyok rá büszke, kicsit zavart is, hogy így alakult, de tovább kell menni.

Beszéljünk kicsit a szinkronszínészetről, hiszen ez is fontos része az életének. A nagy sikerű amerikai komédiasorozatban, a Modern családban Ön volt Phil szinkronhangja. Milyen érzés volt ezt a bohókás karaktert eljátszani?

Mai napig is több sorozatban is részt veszek, mint szinkronszínész. Philt játszani számomra egy különösen élvezetes volt, mivel szerepeim általában inkább líraiak, szomorkásak, tragikusak. A Modern család ezzel szemben vicces, humoros, mai és pergő. A Covidtól függetlenül, az ember jobban örül, ha vidámságot, jókedvet és derűt érez, vagy tud át adni, mintsem fájdalmat, nyomorúságot, bajt és gondot. A karakter egy csetlő-botló, esetlen apuka, aki mindig jót akar és poénkodik, de kis balfék, amelynek dolgai nem úgy sikerülnek, ahogy eltervezi. Az ember megmosolyogta, tudta kedvelni és szeretni. Ezért szerettem én is ezt a karaktert.

Hogyan került kapcsolatba a Magneoton kiadóval annak idején?

Fiatalemberként a Pécsi Nemzeti Színházból kerültem fel Budapestre, ahol sok nyári színházi előadásban vettem részt. Pályakezdőként alig vártam, hogy labdát kapjak, és megmutassam, mit tudok vele kezdeni. Szerencsére volt lehetőség, ahol kipróbálhattam tehetségemet és a legjobb színben mutathattam meg önmagam. Voltak olyan hozzáértő szakemberek, akik pontosan látták, ez a fiatalember még zöldfülű, egyszer kétszer még sete-suta, de látszik, hogy akarja és van benne tehetség. Én olyan ember voltam, aki akarta. Mindig is volt bennem tettrekészség és exhibíció, amely elengedhetetlen egy előadó számára. Hála az égnek ezek az inspirációk bennem működtek.

Ekkor figyelt fel Önre Pásztor László?

Igen, ilyen fellépések alkalmával vett észre Pásztor László, Jós István, és a csapat, akik a Filmslágerek magyarul produkciót létrehozták. Végtelen szerencsém volt, mert ugyan már próbáltak korábban is Zoltán Erika kapcsán elcsábítani a színház világától, de ekkor még nemet mondtam. Nem kacsintgattam a pop-zenélés irányába, mert a színház volt az én igazi szerelmem.

Mikor adta be végül a derekát?

Akkor, amikor a szabadúszók életét élve észrevettem, hogy nincs annyi feladatom és bírnék terheket még bőven, hiszen fiatal rátermett és munkaszerető ember voltam. Ekkor felhívtam Pásztor Lászlót és bejelentkeztem nála, ha a meghívás még aktuális, akkor nagyon szívesen jönnék. Ez egy olyan pillanat volt, amikor az őrangyalaim jó irányba tereltek: jókor emeltem föl a telefont, jókor voltam jó helyen és időben. Ekkor kaptam meg az Emmanuelle betétdalát, amivel hirtelenjében megváltozott a sorsom vonala: nem a színház irányába terelt tovább, hanem a pop és táncdal, a zene irányába. Innen indult el tulajdonképpen mindaz, ami a mai életben elkísér.

Hogyan élte meg ezt a hirtelen jött népszerűséget?

Valóban váratlanul jött a nagy népszerűség, majd pillanatok alatt több siker is. Eddig, pécsi színészként, becsülettel és tisztességgel igyekeztem helytállni a színházban. Ezt hirtelen felülírta egy dal, a televízió és a rádió népszerűsítő erejével. Így történt, hogy egyszer csak az életemet megváltoztatta egy francia erotikus film betétdala, amelyet a világ bármely pontján el tudnak fütyülni, hisz egy olyan bestsellerről beszélünk, amit annak idején sok millió ember nézett.

Nevét gyakran az új Szécsi Pálként emlegették. Hogyan kezelte, hogy mindig hozzá hasonlították?

Amikor fiatal srác voltam, még friss és ropogós, akkor kezdődött Szécsi Pállal az utam párhuzamosan. Sokan mondták, hogy személyem rá emlékeztette őket. Az emberek jóérzéssel beleképzelték, belelátták, hogy én is hasonló lelkületű énekes vagyok. Sokszor tehernek éltem meg, mert nem léphettem át a saját árnyékomat. Úgy éreztem nem akarok Szécsi Pál alteregó lenni. Nem akarok én hasonlítani senkire, hanem szeretnék önmagam lenni. Aztán a sors úgy hozta, hogy rá kellett döbbennem, az egyáltalán nem baj, hogyha egy énekes-színész úgy érzi, hogy feladata van Szécsi Pállal.

Mi ez a feladata?

Az az én feladatom, hogyha más emberek örülnek annak, hogy én Szécsi Pál dalokat éneklek, akkor ezt nekem fel kell vállalnom. Valamennyi, már nem élő ikonunknak az életművét, dalait életben kell valahogy tartani, hogy ne vesszen el. Erre éreztem valamikor hivatástudatot és elhivatottságot. Így jött az, hogy mind a mai napig, ha Szécsi Pál neve felmerül, akkor lehet az én nevem is valahol ott van. Koncertekkel, színházi előadásokkal, visszaemlékezésekkel és a dalait beleszőve a programjaimba mind a mai napig megpróbálom életben tartani Szécsi Pál dalait.

Színház, vagy a táncdal? Melyikben teljesedik ki jobban?

Célként mind a mai napig a színház van kitűzve. A saját színházamat a Gergely Theátert 12 évvel ezelőtt alapítottam meg. Ekkor nem igazán láttam előre, hogy ennek van-e értelme vagy sem. Hisz annyi színház van, annyian próbálkoznak, nem tudhattam pont az enyémre lesznek-e kíváncsiak. Járjuk az országot, produkciókat hozunk létre, koncerteket szervezünk. Ebben élünk, mert ehhez értünk. Ezt szeretjük. Ez a szerelmünk: a színház és a közönség. Ebben azóta sincs változás. Ez mindig így volt. A változás inkább az Emmanuelle volt és az én dalos korszakom, mert az nem volt bekalkulálva, az nem volt célként kitűzve.

Melyik a kedvenc szerepe, vagy rendezése?

Saját színházas pályafutásom során a rendezői szakmába is belekóstoltam és van néhány olyan produkció, például a Paprikás csirke avagy Stex és New York, aminek borzasztóan örülök, hogy létrejött és ilyen jól meg tudtuk csinálni. A „Szereted-e még” című Szécsi koncertek, szívhez szóló, nagy élményt jelentő találkozások, ahol a közönséggel együtt énekelünk és éljük át a dalokon keresztül azt a világot és korszakot, amely nagyon sok ember számára kedves. Gyerekdarabok közül a Bőrönd mese, amelyikre a legszívesebben gondolok vissza.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve, ha visszatér az élet?

Szeretnék ebben az évben Budakeszin egy szinkroniskolát elindítani azok számára, akik kedvet éreznek, hogy kipróbálják magukat. Ennek most zajlanak az előkészületei, amihez egy szinkronrendező barátommal és további színészekkel fogunk össze. Készítettem négy darab portrébeszélgetést néhány színészbarátommal, akiket nagyon kedvelek. Remélem, ezt is sokan fogják majd látni. A színházban jelenleg a streamelt anyagokkal kísérletezünk. Akkor, ha majd visszatér az élet, az, Ami késik, nem múlik, című darabot fogjuk játszani, aminek a Covid mindig keresztbe tett. Úgyhogy vannak tervek. A 2021-es év azért is reményteljes a számomra, mert a 21-es a szerencseszámom. Abban reménykedem, ez az év szerencsét tud majd hozni nekem is, és azoknak is, akik velem tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!