Megdöbbentő

2023.10.24. 16:00

Horror: urnatemetőt talált a frissen kibérelt házában egy család

Temetőre bukkant az újonnan bérelt házában egy háromgyermekes család a Baranya vármegyei Velényben. Az édesanya azonnal a szerződés felmondását követelte a tulajdonostól.

Forrás: olvasói fotó

A 25 éves Szabina három gyermeket nevel a férjével. Régi vágyuk volt, hogy a pécsi albérletből egy csendesebb, nyugodtabb településre költözzenek. Találtak is egy régi, de takarós kiadó házat a város közelében, Velényben. Megörültek, hiszen akkor még nem is sejtették, hogy életük talán legfurcsább vagy inkább legijesztőbb élményében lesz részük.

– A tulajdonos, Éva a kérésünk ellenére sem vitte el a saját, régies és agyonhasznált bútorait a háromszobás ingatlanból. Azt mondta, nem tudja máshová vinni azokat, ezért végül beleegyeztünk, hogy maradjanak.

Nekiláttunk a nagytakarításnak, és az egyik szekrény mögött találtunk egy kisebb temetőt három urnával 

– mondta a Borsnak Szabina.

Éva ugyan figyelmeztette Szabináékat, hogy az adott bútorhoz ne nyúljanak, de a kosz miatt elviselhetetlen bűz áramlott onnan, ezért az asszony megkérte a férjét, hogy húzza el addig, amíg ki nem sepernek alatta.

– Először csak arra lettem figyelmes, hogy a hitvesem lefagyott. Odamentem, hogy megnézzem, mi történt, és hirtelen egy horrorfilmben éreztem magamat. A gyerekek is odajöttek, majd kimenekültünk az utcára. Rettentő félelem lett úrrá rajtunk.

A család a bérleti szerződést október 9-én kötötte. Előre kifizettek háromhavi bérleti díjat. Szabináék viszont az urnák megtalálása után nem voltak hajlandók a házban maradni, és szeretnék a pénzüket visszakapni.

– Élők nem élhetnek együtt a halottakkal!

– fejezte be az édesanya.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!