Bulvár-celeb

2024.07.22. 11:55

Gyászol Bochkor Gábor

Kiderült, miért várták hiába a hallgatók ma reggel Bochkor Gábort.

MW

Forrás: TV2

Múlt héten szabadságon volt a Bochkor show, best of adásokkal szórakoztatták a hallgatókat. Ma reggel újra indult volna az élő adás, vagyis indult is, de Bochkor Gábor nélkül. Lovász László azzal kezdte  Retro Rádió reggeli műsorát, hogy visszajöttek a szabadságról, de nem a teljes létszámmal. Bochkor Gábor imádott édesanyja elhunyt tegnap, a rádiós ezért nem ment be ma reggel dolgozni.

− Mindenkinek jó reggelt – köszöntötte a legendás rádiós helyett a hallgatókat Lovász László. − Gyuri hívott tegnap délután, hogy kevesebben leszünk ma reggel.

A hétvégén Bocsi édesanyja elhunyt, erre való tekintettel nem lesz ma, és érthető módon napokig nem is lesz. Természetesen időre van szüksége, amikor úgy érzi, vissza fog térni hozzánk.

Bochkor Gábornak csodálatos gyermekkora volt, éveken keresztül Németországban éltek szüleivel. Különösen szoros kapcsolata volt édesanyjával, akivel még felnőtt korában is együtt lakott egy ideig. Rettegett attól a pillanattól, amikor édesanyja örökre lehunyja a szemét. Ráadásul elvesztette pár éve az édesapját is, és nemrégiben elhunyt a pótanyja, Márta néni, Geszti Péter anyukája is – írja a Bors.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!