Bulvár-celeb

2024.08.23. 15:25

Figyelmeztet az ismert orvos: több tízezer embert érinthet ez a súlyos betegség

A háziorvosok sokszor nem is veszik komolyan a bajt. Magyarországon is volt már halálos áldozata.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: smile23

Rohamosan terjed a szamárköhögés Magyarországon – írja a Tények, miután Novák Hunor orvos nyilatkozott a Mokkának. A szakember elmondta, néhány évvel ezelőtt elvétve akadt egy-egy eset idehaza, közben jelenleg száz körüli esetet tartanak nyilván itthon, ám Novák azt mondja, szerinte ennél jóval többről lehet szó valójában.

A doktor úgy véli, több tízezer szamárköhögésben szenvedő beteg lehet jelenleg Magyarországon, és hozzáfűzte, kollégái sokszor csak legyintenek az ilyen esetekre.

A tünetek közé tartozik a rohamokban jelentkező köhögés, a szembevérzés, a hányás, eszméletvesztés. A megbetegedés a gyerekeknél a legsúlyosabb, de a felnőttek is megfertőződhetnek. 

Gyakran két hétig is eltart a nagyon erős köhögés. Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy a szamárköhögés ellen oltás is van és a korai antibiotikumos kezelésének fontosságát is hangsúlyozta.

Ez egy könnyen és gyorsan fertőző betegség, ami az újszülöttekre halálos veszélyt is jelenthet, ha a várandós anyuka elkapja a kórokozót. 

További részletek, itt:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!