Bulvár-celeb

2024.09.17. 00:23

Baj van: Liptai Claudiát kórházba kellett vinni a vasárnapi műsor után

Liptai Claudia kórházba ment, mert hatalmas fájdalmai voltak. Akkora a baj, hogy bent is fogták.

MW

Liptai Claudia a vasárnapi műsor után került kórházba

A Sztárban sztár All Stars zsűritagja kórházba került: „Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött.”

A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget, tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít

– írta közösségi oldalán.

„De mára egyértelművé vált, hogy muszáj ezt komolyabb körülmények között gyógyítani. Előre és utólag is köszönöm minden orvosnak, ápolónak aki segített, komolyan vett és törődik velem. Ilyen helyzetben legalább annyira fontos a pszichés segítség és a megnyugtató válaszok. Most egy pár napig türelemmel kórházban leszek. De aztán remélem, a hétvégére ismét újult erővel ott ülök a zsűripultban” – folytatta a posztot.

Liptai Claudia úgy tervezi, hétvégén már újra a képernyőn lesz

„Még egy nagyon fontos döntést meg kellett hoznom. Egyértelművé vált, hogy a héten a Játékszínben nem tudom eljátszani Molly szerepét a Hölgyválaszban. Ezért ma és holnap elmaradnak az előadások, szerdán, csütörtökön, pénteken pedig beugrással oldja meg a színház. Köszönöm a nézők megértését és előre is nagyon sok sikert kívánok a kollégáknak! Mindenki vigyázzon magára!” – idézte az Origo Liptai Claudiát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!