Bulvár-celeb

3 órája

Tóth Gabiék nagyon kiakadtak a Dancing With The Stars zsűrijére

A zsűri igencsak lehúzta a szerelmespár táncát, végül a nézők szavazatai mentették meg őket a kieséstől.

MW

Forrás: tv2

Alighogy elkezdődött a Dancing with The Stars ötödik évada, máris áll a bál Tóth Gabi és szerelme, Papp Máté Bence körül. Az énekesnő az Instagram-oldalán, 24 óráig elérhető sztorijában fakadt ki, miután úgy érezte, hogy már-már személyeskedésbe hajló kritikákat fogalmazott meg a zsűri  a produkciójuk után. 

Gabiék szerelmes rumbájával, amelyet a színpadon Szécsi Pál dalára, a Két összeillő emberre táncoltak el, nem igazán nyerte el a zsűri tetszését. Végül azonban a nézők megmentették őket a szavazataikkal, és nem nekik kellett távozniuk az első adásból.

Tóth Gabi kiemelte, hogy ők szántszándékkal választották ezt a zenét és ezt a táncstílust, ugyanis meg akarták mutatni a szenvedélyes, lángoló szerelmüket egymás felé. Erről az Instagram-sztorijában árult el részleteket az énekesnő:

Nagyon köszönjük nektek és nagyon hálásak vagyunk! Nagy tanulópénz volt átélni ezt az egészet. Részben én egyetértek a zsűri véleményével, részben nem, de ezzel nem is kell foglalkozni. Ez tényleg egy időszaknak a lezárása volt, és tényleg távol álljon tőlünk, hogy ezen tovább akarjunk lovagolni. Tényleg, egy nagyon szép lezárást akartunk, és egy kis betekintést nyújtani nektek, hogy mit is éltünk át. És a rumba egy szerelmes tánc, hát miről táncoltunk volna?

– mondta a videóban Papp Máté Bence. Tóth Gabi hasonló véleményen volt, és elárulta, hogy technikailag is sokat készültek erre a produkcióra, hogy megmutassák: megtanulták a rumbát – derül ki a Ripost cikkéből. 

Nem tudtunk volna másról táncolni, mint a szerelmünkről. Azt gondoljunk, és a leveleitekből, a kommentjeitekből, amiket kapunk tőletek, azt látjuk, hogy nektek is nagyon tetszett, és ti is értetlenül álltatok egy-két olyan dologhoz, ami már-már személyeskedésbe ment át, amit mi nagyon nem szerettünk volna. Tehát, nem ez volt a célunk vele. Nagyon sok, technikailag nehéz dolgot oldottunk meg ebben a rumbában, olyan lépéssorokat, amelyeknek tényleg az volt a lényege, hogy bemutassuk azt, hogy mi tanultunk rumbázni

- mondta el Gabi a videójában.

Az énekesnő kiemelte, hogy szerinte a média más színben tünteti fel őket, mint amilyenek valójában szerelmével. A következő adásra vicces műsorral készülnek, mert szeretnék megmutatni a tévénézőknek is ezt az új arcukat. 

„Egy dolgot akarunk végre, megismertetni veletek azt, ebben a formában, ahogyan mi élünk nap mint nap, és a tánc a lehetőség rá, hogy ezt meglássátok” – hangsúlyozta.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!