Munkahelyteremtés

2023.06.27. 15:40

Két újabb kínai vállalati magyarországi beruházásról született megállapodás (videó)

Két újabb kínai vállalati beruházásról született megállapodás összesen 35 milliárd forint értékben. A kormány célja, hogy továbbra is Magyarország legyen a kínai cégek első számú beruházási célpontja a térségben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a kínai Tiencsinben az MTI-n megjelent közlemény szerint.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kínai Huayou Cobalt beruházását bejelentő sajtótájékoztatón

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

A Külgazdasági és Külügyminiszter arról számolt be a kínai vállalatvezetőkkel folytatott egyeztetéseit követően, hogy újabb beruházások érkeznek hazánkba 35 milliárd forint összértékben, amelyek jelentősen segíteni fogják az ország gazdasági növekedésének fenntartását és körülbelül ötszáz új munkahelyet hoznak létre.

Az egyik cég 28 milliárd forintos beruházás keretében csomagolótermékeket készít majd Kelet-Magyarországon a legnagyobb európai italgyártók számára. A projekt nagyjából háromszáz újabb munkahelyet fog teremteni, így azt a kormány is támogatja, ennek mértékét azonban csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően fogják nyilvánosságra hozni.

A másik vállalat 7 milliárd forintos értékben üzemet létesít Nyugat-Magyarországon, ahol gépjárművek belső elemeit fogják gyártani a BMW Debrecenben készülő, teljesen elektromos platformra épülő autói számára. Ennek nyomán mintegy kétszáz új munkahely jön létre - tudatta Szijjártó.

Magyarország és Kína gazdasági együttműködése töretlenül fejlődik, a kínai vállalatok továbbra is vonzó beruházási célpontként tekintenek Magyarországra, és nekünk az a célunk, hogy megtartsuk a pozíciónkat, hogy Közép-Európában mi vagyunk a kínai vállalatok első számú beruházási célpontja

 - fogalmazott a tárcavezető.

 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kínai vállalatok beruházásai nagy szerepet játszottak abban, hogy a magyar gazdaság az elmúlt időszakban is növekedési pályán tudott maradni.

 

2020 után idén is a kínai cégek hozzák a legtöbb beruházást hazánkba, amelyek az elérhető legmagasabb technológiai színvonalat képviselik, és segítenek a munkahelyek megvédésében.

Szijjártó Péter fontosnak tartotta kiemelni, hogy 

ezek a beruházások alapvetően az elektromos autóipar területén érkeznek Magyarországra, márpedig pontosan tudjuk, hogy ez a jövő iparága. Amelyik ország megszerzi magának az elektromos autóipari beruházásokat, az biztosan sikeres lesz az elkövetkezendő időszakban

Arra is figyelmeztetett, hogy az autóipari átállás terén már nincs visszaút, és ez fogja meghatározni az európai és a globális gazdaság alakulását a következő időszakban. 

Magyarország jól szerepel ebben a versenyben

 - fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter kitért arra is, hogy a kínai autóipari beruházások nagy része azért érkezik Magyarországra, mert ott jelentős kapacitásokkal jelen vannak a német járműgyártók is.

Érdekes látni, hogy miközben a politikai színtéren sokszor a német politikusok is az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról beszélnek, addig a valóságban, a gazdaságban, sőt a jövő legfontosabb iparágában, az elektromos autóiparban a német és kínai vállalatok rendkívül szorosan működnek együtt

- mondta, majd hozzátette:

A kínai vállalatok elégedettek a magyarországi működési és beruházási körülményeikkel, örülnek annak, hogy Európa legalacsonyabb adóit fizetik, elégedettek az infrastrukturális körülményekkel és kifejezetten nagyra becsülik a magyar munkaerőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában