Turizmus

2024.07.25. 11:38

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma csaknem 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig csaknem 8 százalékkal alakult a tavalyi felett – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.

MW

Turisták fényképezik a Parlamentet a Budavári Palota teraszáról

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Jászai Csaba

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint

 január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek.

Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél:

 a szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett.

Közölték: idén 

július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég érkezett Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol. Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.

A tájékoztató szerint a szálláshelyi forgalom 37 százalékával a főváros részesedett az adatok alapján. A 8 milliós budapesti vendégéjszaka 13 százalékkal több 2023 első kétszáz napjának forgalmánál, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót.

Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák csaknem 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. 

Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma csaknem 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest.

A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékát érték el.

Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12 százalékkal több mint az előző évben. A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43 százalékát Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, csaknem 6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.

A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecent és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. 

Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a szünidő kezdete óta eltelt egy hónapban – közölte az MTÜ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában