Minden várakozást felülmúlt

2024.08.13. 15:11

Elérte a százmilliót a visszaváltott italcsomagolások száma

Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.

MW

Till Attila műsorvezető, a MOHU nagykövete a visszaváltó automata, a REpont működését mutatja be a biatorbágyi Príma üzletnél tartott sajtótájékoztatón 2024. augusztus 13-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Szabó Szilvia a biatorbágyi Príma üzletnél tartott sajtótájékoztatón elmondta: 

minden várakozást felülmúlt a vásárlók aktivitása és lelkesedése, ahogyan elkezdték használni a rendszert. Hozzátette, hogy pár hét alatt, augusztus közepére már elérte a napi 4-5 milliót a visszavitt italcsomagolások száma.

A MOHU célja, hogy az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon – mondta.

Szabó Szilvia a MOHU EPR-vezetője elmondása szerint 

a százmilliomodik palack visszaváltása igazolja a rendszer bevezetésének helyességét, és azt, hogy a vásárlók elkötelezettek a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság iránt.

Kiemelte: a MOHU feladatának tekinti, hogy minden vásárló számára elérhető és kényelmes megoldást kínáljon a palackvisszaváltás területén. Ennek érdekében 

fejlesztik és bővítik a hálózatot, amelynek rendszerében már több mint 3 ezer automata és közel ezer kézi visszaváltó működik az országban, és számuk folyamatosan bővül.

A cél, hogy a következő években elérjük a napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiséget

– jelentette ki Szabó Szilvia.

Elszálltják az összegyűlt palackokat a biatorbágyi Príma üzletből 2024. augusztus 13-án
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás:  MTI

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, a cégcsoport azon dolgozik, hogy a vevőknek minél több helyen rendelkezésére álljon a visszaváltás lehetősége, hiszen a vásárlók kiszolgálása az elsődleges szempontjuk. Tapasztalataik szerint a forgalomnövelő kényelmi szolgáltatás alapvetően jól vizsgázott, és már a bevezető szakaszban is kiugróan magas érdeklődés övezte a visszaváltást.

A fogyasztók fogékonyak az edukációra, tudatában vannak a visszaváltási lehetőségeknek, ismerik és aktívan használják is a rendszert

– mondta az igazgató.

A visszaváltó automaták működését Till Attila műsorvezető, a MOHU nagykövete mutatta be az eseményen. Beszélt arról, hogy öttagú családban él, így bőven felgyülemlenek náluk a visszaváltani való palackok, ezért családja már rutinos a visszaváltásban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában