A színésznő – Bara Margit élete

Április 7-én 20:30-tól tűzi műsorára a Duna televízió Vitézy László filmjét, A színésznőt, amit Bara Margit, az ötvenes-hatvanas évek legendás színésznőjének élete ihletett. A kolozsvári születésű magyar díva a korszak ünnepelt sztárja volt, ám a kommunista rezsim idején alaptalan rágalomhadjárat indult ellene, majd a a meghurcoltatása után a színésznő visszavonult a pályától, sohasem játszott többé. A film hátteréről a forgatókönyvíró-rendezőt kérdeztük – írja a Vasárnap Reggel legutóbbi száma.

A film kitalált történet, de van valóságalapja. Mi volt a minta a sztorihoz, milyen valós eseményekből merítettek a forgatókönyv írása során?

Ez a film egyfelől fikció, másfelől kőkemény valóság. Nagyon régen szerettem volna már Bara Margitról filmet készíteni. Gyarmati Dezső, Bara Margit férje pedig jó barátom volt, akivel vasárnaponként jöttem össze, élete utolsó szakaszában. Politizáltunk, sokat beszélgettünk az életről és nemegyszer feltettem neki a kérdést, hogy mi történt a feleségével... Ő ugye a színészi pályától „visszavonult”, és nekem szilárd meggyőződésemmé vált – és ebben halálbiztos vagyok –, hogy ennek nem az volt az oka, amivel akkoriban megvádolták. Azt, hogy valójában mi történt, sok más információból összegyúrva egy filmmé, nekem kellett kitalálni. Tehát ez a film egy fikció, ami az egyik lehetséges variációja a történteknek.

Miért épp ezt a történetet választotta?

Azért, mert úgy gondoltam, hogy ebbe, az ő borzalmas történetébe benne lehet a kádárizmus művészetet elnyomó vagy kihasználni akaró rendszere. Folyamatosan azt firtattam, hogy lehet, hogy hírbe keverik és lejáratják úgy, hogy senki nem tudja az okát. Teljesen tudatos eljárásnak tűnik, és még sincs semmiféle bizonyíték. Felmerült a rivális színésznő féltékenysége, az elhagyott feleség bosszúja. .. De ez számomra nem volt elégséges, s nem állt semmiképpen arányban a pusztítással! Más okot éreztem az eset mögött. Úgy vélem, hogy egészen máshol kaptam rá magyarázatot. A film erről a csodálatos nőről és erről a szörnyű módszerről szól, miközben – és ez benne a nagyszerű – a módszer végső célját azért nem éri el, mert kialakul egy elsöprő szerelem a színésznő és a későbbi férje között. Ez az anyag már túl sok is egy játékfilmhez, de legalábbis elég… Hangsúlyozom, ez nem dokumentumfilm!

A korábbi filmjeihez képest hogyan látja ezt a legújabbat? Mennyiben hasonló és mennyiben más, mint azok?

Mind azonos olyan szempontból, hogy én vagyok mindegyiknek a rendezője, és ha én vagyok a rendezője, akkor az garantált elkötelezettséget jelent a katarzis létrehozása, a lélek felemelése mellett. Ez minden filmemben ott van, az elsőtől az utolsóig, legyen az Móricz regény, vagy Lakatos Menyhért csodálatos történetének adaptációja, a Csandra szekere. Ha nagyon messzire megyek, a Vörös föld, ami még a szocializmus idején készült játékfilmem, sem csak a dokumentumokat felhasználva mutatja be, hogy mi történt, hanem lelki folyamatokat is ábrázol. És én ezt tartom a legfontosabbnak.

A filmben a legfontosabb dolog a tekintet, az emberi arc… A lélek rajta keresztül kommunikál a másik ember lelkével, és ha ezt a láthatatlan dolgot sikerül láthatóvá tenni, ezt az érzést megragadni és újabb érzéssé transzponálni, akkor azt hiszem elértem a célomat – ez minden filmemnél törekvésem volt.

Visszatérve az A színésznőre azt gondolom, hogy az utóbbi idők filmjei közül – elsősorban a sajátjaimra gondolok, de lehet akár bővíteni is az alkotók körét – a munkatársaimmal együtt sikerült egy olyan filmet csinálni – és mivel tévéfilmről van szó, ez különösen fontos –, amelyikről nem lehet más csatornára kapcsolni a távirányítóval. Legalábbis remélem.

Mi volt a forgatáson a legnagyobb kihívás?

A kihívás abban rejlik, amit az előbb mondtam, és ez minden film esetében igaz: hogy sikerüljön a néző érdeklődését fenntartani. Egy televízión van száz csatorna, ha reklám van, vagy ha unja a néző a filmet, azonnal elkapcsol. Tehát a legnagyobb kihívás – és nem forgatás közben – az volt, hogy ne legyen olyan pillanat, amikor üressé válik a film, nem megy ötről a hatra… Ebben az esetben nem volt olyan, hogy nem ment az elszabadult ló abba az irányba, amibe mi szerettük volna és becsalogattuk valamilyen trükkel. Itt azt kellett elérni, hogy a néző résztvevője maradjon a történetnek.

Szávai Viktória alakítja a színésznőt. Miért őrá esett a választása?

Minden szereplő kiváló színész. Úgy érzem, hogy ők már megtanulták a filmes létezést és nem harsogják túl, ami a színpadról filmre kerülő színésszel óhatatlanul előfordul. Nagyon finoman játszanak. Én sokat gondolkodtam azon, hogy nem muszáj hasonlítania a színésznőnek Bara Margitra. Az is eszembe jutott, hogy kék szemű és szőke is lehetne – zseniális színésznő van, most nem akarom megnevezni, aki szintén kiválóan el tudta volna játszani. De egy próbafelvételen úgy alakult, hogy a Székely himnuszt énekeltettem, mert van egy jelenet, amiben szerelmi vallomásként énekli, és az Vikinek a szívéből jött. Hát ezért.

Vannak olyan filmek vagy alkotók a magyar és egyetemes filmtörténetből, akik hatottak Önre? Ha igen, melyek és kik?

Bizonyos színészek, mozgások, képkivágások hatottak rám. Filmrendező példaképem nincs, vannak mások, más művészeti ágakból, esetleg festők. Filmrendező példaképet azt gondolom, mértékkel válasszon magának egy másik filmrendező, mert szerintem a saját útját kell megtalálnia. Az én mintám a saját előző filmem volt, mert abból jön mindig minden... Ha azt meg tudtam csinálni, az bátorságot ad a következő elkezdéséhez, ami nem kis vállalás. Nagyon-nagyon nehéz, és átgondolt lépésnek kell lennie.