Demeter Szilárd: a teljesítményben és a tehetségben hiszek

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójaként, két miniszteri biztosi pozíció birtokában elsődleges céljának tekinti a nemzeti hagyományokon alapuló magyar kultúra támogatását. Amelyben politikai hovatartozástól függetlenül mindenki helyet kaphat, aki tehetséges és az előbbi célkitűzést magáévá teszi. Demeter Szilárd, aki a politika mellett egy­aránt otthonosan mozog az irodalmi, valamint a zenei pályán, nagy súlyt fektet a könyvszakma és az irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztésére, idén júniustól pedig a magyar könnyűzene megújítását kapta feladatul – olvasható a Magyar Nemzet interjújában.

Elődjét nem kevés bírálat érte, amiért olyan kiállítások megrendezését támogatta a Petőfi Irodalmi Mú­zeumban, amelyek a balliberális oldalhoz kötődtek, ahelyett, hogy nagyobb teret adott volna a nemzeti kultúra képviselőinek. Mi változott a gondjaira bízott intézményben, amikor Prőhle Gergelytől végleg átvette az irányítást?

Letettem az asztalra egy főigazgatói pályázatot, amelyet az elbírálást követően azon nyomban nyilvánosságra hoztam. Ezzel mindenkinek világossá tettem, hogy mire számíthat részemről. Az üzenete pedig – leegyszerűsítve – a nemzeti kultúra megerősítése. Amely saját értelmezésemben sokszínű, és amelybe a balliberális oldal is beletartozik. Tehát mindenki, aki magyar kultúrában gondolkodik. Minden olyan alkotó, aki a magyar adófizetőket, ha úgy tetszik, fogyasztókat, az olvasóközönséget, a zenehallgatókat tartja szem előtt, és azt szeretné, ha művei maradandók lennének. Ugyanezen elveket érvényesítem a Petőfi Irodalmi Múzeumban; egyik politikai oldalnak sincs kizárólagos jussa. Senkit sem rekesztünk ki, hiszen a magyar irodalom házában mindenkinek helye van, aki a magyar irodalom gazdagításán fáradozik. Arra törekszem, hogy a különböző oldali szereplőket rábírjam a szekértábor-logika felülírására, valamint a közös nevezőt megtalálva folytassanak értelmes párbeszédet. Senkit sem szeretnék befolyásolni, nem szeretnék igazságot osztani, hiszen az csupán a Jóistennél van. A politikai hovatartozás nélküli teljesítményben és a tehetségben hiszek. Lehetőségeket szeretnék biztosítani, amelyekkel mindenki úgy él, ahogyan tud.

A nemzeti oldal – úgy tűnik – mégiscsak örök küzdelemre ítéltetett.

Kell a segítség a nemzeti oldalnak, hiszen az fejben másodikként gondolkodik. Fél szemmel a liberálisokra sandít, akik évtizedek óta uralják ezt a terepet, és akik szintén fejben, másodikként, folyamatosan a Nyugatot tekintik követendő példának. A mai napig nem értem, a nemzeti oldal miért fogadja el a liberálisok által meghatározott mércét, ami aligha objektív. A kulturális sokszínűség része, hogy különböző értékkategóriák mentén értékeljük a világot, ízlésvitákban a végső igazságot senki sem mondhatja ki. Saját kultúránkat, saját hagyományainkat, értékvilágunkat kell követni, és ezt meg is kell tudni védeni. Ez azonban csak úgy megy, ha fejben elsők vagyunk, és mi értékelünk. Megpróbálom ezt az egész, általam koordinált kultúra területén érvényesíteni.

Ehhez kapcsolódik a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá való kinevezése is. Milyen eredményeket sikerült elérni e területen?

A magyar könyvszakmával együttesen feltérképeztük azt a problémakört, hogy mi az akadálya az egészséges piaci szerkezet kialakításának. Első körben arra a megállapításra jutottunk, hogy hiányzik a magyar könyvtörvény, ami harmincéves adósság. A hatékony törvényalkotást meg kell előznie egy reprezentatív közvélemény-kutatásnak, amiből – különböző vásárlói kosarakkal összehasonlítva – kiderülnek az olvasási, kultúrafogyasztási, illetve könyvvásárlási szokások. Ezt komoly eredménynek tartom. Ha sikerül egy olyan konszenzuson alapuló törvénytervezetet összerakni, amely mögé a könyvszakma legalább nyolcvan százaléka felsorakozik, akkor azt tudom képviselni a döntéshozók irányába. Amennyiben ez nem történik meg, nem vállalom, hiszen az már az egyéni vagy részérdekeket szolgálná, ami alapjában kérdőjelezné meg a miniszteri biztosi, döntés-előkészítői feladatkörömet, mert én az egész magyar kultúra jobbítására szerződtem.

Úgy gondolja, van értelme helyzetbe hozni a hagyományos könyvpia­cot az egyre inkább digitalizálódó világgal szemben?

A könyvpiacot már akkor temették, amikor a televízió megjelent. A különböző világtrendeket tanulmányozva most is azt látjuk, hogy a nyomtatott könyv tartja a piaci pozícióját. Kérdés, milyen alternatív elérési módokat tudunk az olvasó elé tárni. Sokáig az ­e-bookban hittek, ám érdekes módon a kereslet inkább a hangoskönyvek felé tolódik. Érthető, hiszen az okostelefonok terjedésével az elérési folyamat leegyszerűsödött, fölösleges két eszközt magunkkal cipelni.

Idén júniustól – ugyancsak miniszteri biztosként – az emberi erőforrások miniszterétől a magyar könnyűzene megújítását kapta feladatul. A közösségi oldalakon máris megjelentek a különböző kommentek, amelyek között olyanok is szerepeltek, hogy „feléled a Kádár-rendszert idéző cenzúra”; és persze a pénzek elosztása is szóba került, miszerint úgyis a Fidesz közeli kultúrkörök/szereplők járnak majd jól.

Csak sajnálni tudom azokat, akik fejben nem hagyták maguk mögött a gulyáskommunizmus toposzait. Amikor letettem az asztalra a könnyűzenei stratégiát, eléggé keresztbe vágtam az előbb említettekben gondolkodók prekoncepcióit. Az emberek egy része sajnos tele van előítéletekkel, és nehezen nyit bármiféle változásra. Azt gondolom, ebben a hiszterizált közhangulatban csakis a teljesítmény képes majd bármelyik oldalt meggyőzni. Nem érzem azt, hogy magyarázkodnom kellene azért, mert a másik előítéletesen gondolkodik.

Lát valamilyen kiutat? Be lehet temetni a kulturális lövészárkokat?

A könnyűzenében igen. Az a zenész, aki enged az aktuálpolitikai befolyásnak, nem lesz több, mint az egykori agitproposok, és megosztja a közönséget. Saját magának tesz rosszat. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes bizonyos ügyek mellett kiállni, lázadni, hiszen a rockzene alapja épp a lázadás és a szabadságszeretet. Ám ha ezt pártpolitikai iszapbirkózássá süllyesztjük, azzal az egész ügyet lerángatjuk a mocsárba, és óhatatlanul besározódunk. Azt gondolom, hogy a pop-rock zenében ez külső beavatkozás nélkül, magától fog megoldódni.

Úgy tudni, huszonötmilliárd forintból gazdálkodhat. Melyek a legfontosabb feladatok, mire költik ezt az összeget? Milyen célokat tűzött ki maga elé a tehetséggondozás, támogatás, koncertlehetőségek, média, illetve a fizikai hang- és képhordozópiac területén?

Az említett összeg nem áll rendelkezésre. A döntés-előkészítő anyagban szerepelt, a kormány pedig határozatot hoz majd arról, elfogadja-e a koncep­ciót és mennyi forrást biztosít erre. Soktényezős döntésről beszélünk, amelyet elsősorban az ország gazdasági helyzete befolyásol. A stratégia érdeme, hogy az egész könnyűzenei szcénát foglalja rendszerbe. Létezik egy tág víziónk, amely a terület minden szegmensét megpróbálta feltérképezni. Nem szeretnék fontossági sorrendet felállítani, a megszavazandó források függvényében minden területen szeretnénk orvosolni a gondokat. Összefüggő logikai sorról beszélünk, ahol a tartópillérek egymást erősítik. Ilyen a könnyűzenei oktatást lehetővé tévő infrastruktúra létrehozása, a könnyűzenei produkciók megmutatkozását lehetővé tévő kommuniká­ciós ökoszisztéma és a minőségi produk­ciókat felvonultató zenekarok felépítése, de idetartozik a magyar könnyűzene exportálása is.

A nyolcvanas évektől lassan, de biztosan lepusztult kultúrházak használhatóvá tétele is szerepel a közös programban?

A Nemzeti Művelődési Intézettel feltérképeztük a magyarországi településeken fellelhető kulturális ingatlanok kihasználtságát, amiből kiderült, rengeteg kultúrház amolyan „kulcsos” rendszerben működik: kizárólag egyes eseményekre –például esküvőre – nyitják ki. Ezekben minimális ráfordítással kialakítható próbaterem vagy éppen stúdió a demofelvételek elkészítéséhez.

Nem mehetünk el a pályázati rendszer mellett sem. Jelenleg több fajtája is létezik, ám nem mindenki elégedett maradéktalanul. Tervbe vettek valamilyen változtatást vagy átalakítást?

A Nemzeti Kulturális Alap döntéshozói, illetve működési mechanizmusának átalakítása, frissítése évek óta napirenden van. Kapukon belül már felmerültek bizonyos gondolatok a rendszer reformizálására, jobbá tételére. A magam részéről elsődleges célnak a párhuzamosságok felszámolását tartom. Kis és nem annyira releváns példa erre, hogy ha ma egy új könyv kerül a könyvtárakba, arról több könyvszakmai leírás készül. Ami azt jelenti, hogy egy könyv esetében több különböző helyszíneken dolgozó könyvtáros munkaidejét, kapacitását kötjük le feleslegesen. Ez egy egyszerű szoftverfejlesztéssel kiküszöbölhető. Közelebbi példa a kulturális kormányzat részéről egymilliárdos keretösszeggel kiírt Köszönjük, Magyarország! című program, amely az előadóművészek megsegítését szolgálta. Előfordult, hogy egy zenekar egyszerre két helyre, a népzenei, illetve a könnyűzenei kollégiumhoz is pályázott. Tehette, mert nem ért össze a két adatbázis. Ha valaki jól menedzseli a zenekarát, egy produkcióra akár több helyről is tud forrást szerezni, ami azért felvet némi anomáliát. A másik oldala, hogy nem óriási összegekről van szó, de a keret szűkössége miatt más elől veszi el a lehetőséget.

A taóról mint a pályázati rendszer egyik fontos eleméről immár múlt időben beszélünk, hiszen a kormány a különböző visszaélések miatt kénytelen volt megszüntetni. Gondoltak-e valamilyen más, biztonságosabb lehetőséget a helyére állítani?

Tudomásom szerint Fekete Péter kulturális államtitkár már dolgozik a rendszer újragondolásán.

Borítókép: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020. január 21-én dolgozószobájában