Gyepűtúrán járt Dél-Őrvidéken a Hazajáró (videó)

Már csak egy-egy itt felejtett régi, kopott határkő jelzi a Lappincs mentén a Stájer-dombvidék és Vas vármegye nyugati peremén megállapodott ezeréves határt. A dombhátakra nőtt kastélyok egykori lakói is rég leköltöztek családi kriptájukba. Pedig mennyit küzdöttek itt törökkel és labanccal, és mennyit álmodoztak magyar szabadságról.

Aztán majdnem minden elveszett. De csak majdnem. Mert

jött a Rongyos Gárda és fityiszt mutatott Trianonnak, több falut is megmentve az ezeréves hazának.

Előttük is leróhatja kegyeletét korunk vándora, ha meglátogatja valamelyik vasi Mária-kegyhelyet. Aztán kiülhet a Stájer-dombok egyik-másik kilátójába, hogy végigpásztázzon ezen a mégis mosolytermő tájon, kelet és nyugat, múlt és jelen mezsgyéjén.

Miután Szent István felajánlásával Mária országa lettünk, Boldogasszony anyánk sok kinccsel ajándékozta meg hűséges népét, itt Vas vármegyében is. Többek között Barátfalván, ahol 1626-ban egy káposztaföld volt, ahonnan hirtelen feltört a mélyből egy forrás.

Egy kútszerű mélyedés alakult ki, amelyben találtak egy Mária képet. Később ezért építettek oda egy Mária kápolnát.

A forrás tisztító ereje délnek eresztette a hazajárókat. Barátfalva szomszédja, Szentelek már a középkorban fontos vámszedő hely volt Vas vármegye és Stájerország kapujában. A török pusztítás után a király a Batthyányakra bízta feltámasztását, akiknek idején a település mezővárossá fejlődött.

Szentelekhez közel találjuk a Burgóhegyi-kilátót, ahonnan alkalmunk nyílik körbe tekinteni régi határvidékünkön.

Innen pásztázhattak székely gyepűőreink is a nyugati világ felé, amitől – akárcsak napjainkban – védeni kellett ősi országunkat, szerves kultúránkat.

A határfolyó melletti fa kilátóból is megszemlélhetjük széles, termékeny völgyének vidékét. A Lapincs mintegy ötven kilométeren jelölte ki Pannónia határát, amit az árvizek néhol más folyók medrébe tereltek. Radafalva mellett a Lahnbach forgalmas hídfőjénél egy régi címeres határkő töredéket is megnézhetjük.

A Batthyányak másik birtoka, a beszédes nevű Királyfalva. Már a középkorban állt itt egyház, első szent királyunk tiszteletére és a falu címere is őt ábrázolja. A mai Szent István templom 1759-ben épült.

Oltárképe a legnagyobb Szent István-festmény egész Őrvidéken.

Ilyen királyi örökséggel érthető, hogy a trianoni diktátum után nehezen adta magát a település. Az osztrák csapatoknak csak a Rongyos Gárdával vívott súlyos harcok árán sikerült elfoglalniuk.

A Rába bal partján, Nagyfalva határában, a Szentgotthárd fölé magasodó Schlösselbergen, a középkori kolostor helyén ködbe vesző kőkereszt egy jóval régebbi honvédő harcra emlékeztet.

A Szentgotthárdi csatában a magyar főnemesi vezetésű keresztény seregek szétzúzták a török haderőt.

De volt még két másik csata itt Nagyfalván, amire talán kevésbé szívesen emlékeznek az osztrákok. 1704-ben a kurucok verték a stájereket. 1921-ben meg a Rongyos Gárda maroknyi osztaga kergette vissza a betolakodókat az ősi határon túlra.

Ez a mi szabadáságszerető népünk sorsa itt, Európa szívében, kelet és nyugat harapófogójában. 1920-ban elhatározták, végleg összeroppantanak. Nem tanultak a világhódítók a mondásból:

„ne bolygasd a régi gyepűt, kígyó jön belőle.”

A régi határkövek máig emlékeztetnek: Hungária valódi nyugati határa itt húzódik. És élnek még, akik az ősi gyepűőrökhöz híven, ha kell rongyosan, de ma is ellenállnak úgy a keletről jövő hadaknak, mint a tolerancia hamis örve alatt nyugatról beáramló idegen, torz eszméknek.

Borítókép: a Hazajáró adásból kivágott fotó