Ingyenes koncert

2024.07.18. 11:53

Leslie Mandoki: tartozom a magyar közönségnek (videó)

Minden, amit a világban elértem, magyar gyökereimnek, tanáraimnak, szüleimnek köszönhetem. Tartozom a magyar közönségnek, ezért nagyon fontosak számomra az augusztusi budapesti koncertek - mondta Leslie Mandoki az MTI-nek.

MW

Leslie Mandoki (Mándoki László) a 30 éves Mandoki Soulmates jubileumi ünnepi koncertjén a Szent István téren Budapesten 2023. augusztus 18-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A csaknem ötven éve külföldön élő dobos, zeneszerző, szövegíró, producer által vezetett, világhírű muzsikusokból álló Mandoki Soulmates augusztus 18-án már negyedik alkalommal ad ingyenes koncertet a Bazilika előtti téren Szent István ünnepe alkalmából. 

Leslie Mandoki München melletti, a Starnbergi-tó partján található stúdiójában, a Red Rock Studiosban adott interjút magyar újságíróknak.   

A zenész az MTI-nek kiemelte: a budapesti és a három nappal korábbi müncheni Soulmates-koncertre jövő hónap elején, New York-i útjáról visszatérve kezdődnek a próbák.   

A világhírű progresszív rock/dzsessz fúziós supergroup májusban megjelent, és Magyarországon is listavezető új lemeze, A Memory of Our Future valamennyi dalát bemutatja Budapesten, emellett természetesen az elmúlt három évtized ismert számaiból is játszik.   

"Egy részletet a 2019-ben megjelent, Bartók előtt tisztelgő lemezünkről, a Hungarian Pictures-ről (Magyar Képek) is előadunk" - fejtette ki a zenész.   

A teljesen analóg technológiával készült A Memory of Our Future tizenkét dala napjaink aktuális kérdéseit, a fontos ügyek melletti kiállás fontosságát boncolgatja. Mint Leslie Mandoki elmondta, a lemezen hallható zene a woodstocki életérzés 2024-ben. Hozzátette: a világot rendbe kell tenni, véget kell vetni a háborúknak.   

Az album azt a témát feszegeti, milyen felelőssége van a művésznek egy ilyen helyzetben, vészterhes időkben, amikor a világ labirintusában hiányzik az iránytű. A válasz számomra egyértelmű: hidakat kell építenünk, és az összetartozást kell hangsúlyozni, nem pedig az ellentéteket

- jegyezte meg.   

A Soulmates új lemezén is számos világsztár zenélt: Ian Anderson, Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell, Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindhárman a Supertrampből), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow) és Nick van Eede (Cutting Crew).   

Az említett Hungarian Pictures szövegeit Mandoki, Ákos és Horváth Attila ültette át magyarra, és Ákos, Charlie, Zséda, Caramel, Takáts Tamás, Mező Misi és Pápai Joci is énekelt az anyagon. Ez csupán a második olyan munkája volt Leslie Mandokinak öt évtized alatt, amikor az általa játszott dalokhoz magyar nyelvű szövegek születtek. Az első az 1997-es Találkozások volt, amelyen a Soulmatesben Cserháti Zsuzsi, Charlie, Somló Tamás, Zorán, Demjén Rózsi énekelt Horváth Attila, Sztevanovity Dusán, Márkus József és Demjén szövegeire.   

Hosszú pályafutásom során egy kivételtől eltekintve nem alkottam az anyanyelvemen. Mélységesen tisztelem és szeretem a magyar nyelvet, ugyanígy fantasztikus szövegíróinkat. 1975-ben disszidálásra kényszerültem és útlevél nélkül hagytam el az országot, azóta dalaimat angolul írtam. A kivétel az Ahol születtem című dal volt a Találkozások-lemezen, aztán megszületett a Magyar Képek, amelyre több szöveget írtam

 - idézte fel Leslie Mandoki az MTI-nek.   

A Németországban, Los Angelesben, New Yorkban és Londonban élő dobos, dalszerző, énekes és producer, Leslie Mandoki 1992-ben alapította formációját, a Mandoki Soulmates-et. A zenekarban számos világhírű zenész játszott és játszik együtt, a csapatnak Mandoki mellett a kezdetektől a mai napig tagja Ian Anderson és Al Di Meola. A Soulmates-beli zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek, az eladott hanghordozóik száma pedig meghaladja a 350 milliót.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!