Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

2024.09.12. 10:31

Táncünnep volt a Küküllő mentén

Hetedik alkalommal rendezték meg szeptember 5–7. között Székelyudvarhelyen az immár hagyományos táncháztalálkozót. Az esemény jelentőségét Kelemen László, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elnöke foglalta össze.

MW

A Táncháztalálkozó idén is a népzenészek felvonulásával vette kezdetét

Forrás: Erdélyi Táncháztalálkozó Facebook-oldala

„A Táncháztalálkozó jelentős múltra tekinthet vissza, hiszen a világ első táncháztalálkozóját 1978-ban Székelyudvarhelyen rendezték. Ezt két másik találkozó követte, a Ceaușescu korszakban viszont a negyediket már betiltották. Az Erdélyi Hagyományok Háza megalakításakor különös figyelmet fordítottunk e nemes tradíció folytatására, s ez volt az első nagy rendezvény, amit újraindítottunk” – mondta az alapítvány elnöke.

Az idei Táncháztalálkozó immáron a hetedik volt a sorban, s a résztvevők véleménye alapján e jeles esemény minden évben jobb és jobb, s beépül az erdélyi kulturális életbe. A siker egyik alapja, hogy Székelyudvarhely is teljesen magáénak érzi a rendezvényt, a Küküllő menti város ideális helyszín, a városi park és a Művelődési ház környéke alkalmas arra, hogy sok kicsi közösség szétszórtan tudjon mulatni, s bemutatni a saját kultúráját.

Ezzel az ars poeticával a 78-as lelkületet visszük tovább, és osztjuk meg az ideérkezőkkel. Nem kívánunk a legnagyobbak lenni, de természetesen a szélesebb tömegeket vonzó helyszín, a Városi Sportcsarnok is híven szolgálja a találkozó sikerét. Idén a létesítményben a Ritka magyar című produkciót Kallós Zoltán emlékére állítottuk össze, és nagy sikerrel mutattuk be

– fogalmazott Kelemen László.

Hozzáfűzte, hogy úgy gondolja, nem kell mindig újat produkálni, mert elsősorban nem a fejlődést, hanem a kiteljesedést tartja mérvadónak. 
Az eseményen összekötő kapocs a kisközösségek találkozása, a több ezer ember jelenléte Romániából és az egész Kárpát-medencéből. 

Idén újdonságnak számított, hogy több kézműves volt jelen a fesztiválon, aki nem a míves portékáik árusítására, sokkal inkább az ősi népi mesterségek bemutatására fókuszáltak.

A gyerekfoglalkoztatások is üde színfoltjai voltak az eseménynek, s a legkisebbek éltek is a páratlan lehetőséggel.

A kultúrának az a sajátossága, hogy mindig újabb és újabb generációval kell megismertetni és megszerettetni. Nekünk is az a legfőbb célunk, hogy az újabb generációkat e bűvkörbe becsábítsuk; ezért hangsúlyozottan figyelünk a fiatalságra és a gyerekekre is. Ezen túl – a XX. századi gyűjtéseknek köszönhetően – temérdek anyag áll rendelkezésre, amiben mindenki meg tudja találni a saját lokális kultúrájának az alapját. Fontos célunk, hogy ezeket a gyűjtéseket elérhetővé tegyük, Kallós Zoltán szavaival: »minden gyűjtés annyit ér, amennyit hasznosítanak belőle«

– summázta Kelemen. 

Hozzáfűzte, hogy a fesztiválon részt vevő táncos szakemberekkel egy fontos dilemmával kapcsolatosan folytattak párbeszédet, jelesen arról, hogy a magyar nyelvű cigánysággal hogyan tudnak hathatósabb kapcsolatot kialakítani azért, hogy az ősi kultúrájukat közkinccsé tegyék. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!