Labdarúgás

2023.12.28. 18:13

Kovács Dániel a görög élvonalban folytatja pályafutását

A görög élvonalban folytatja pályafutását Kovács Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában harmadik helyen álló Fehérvár FC kapusa, akivel december 31-i dátummal bontott szerződést a Fejér vármegyei klub – írja az MTI.

MW

Kovács Dániel fehérvári kapus véd a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában játszott Ferencvárosi TC–MOL Fehérvár FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2023. április 2-án. Mellette Tobias Christensen (b) és Marcel Heister (j)

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A Fehérvár FC honlapjának csütörtöki híre szerint közös megegyezéssel bontották fel a hálóőr megállapodását.

Kovács Dániel 2019 júniusa óta erősítette a Fehérvárt, amelynek kapuját 75 élvonalbeli bajnoki mérkőzésen védte, 2020-ban ezüst-, 2021-ben pedig bronzérmet nyert a csapattal az NB I-ben. A 2021-es idényben a Magyar Kupában szintén ezüstérmet szerzett a Fehérvárral.

A Volosz 15 forduló után a 10. helyen áll a 14 együttest felvonultató görög Szuperligában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában