Saldanha megérkezett

3 órája

Már a Tottenham ellen készül a triplázó Fradi-csatár (videó)

A Puskás Akadémia feletti 3-0-s győzelem után a Ferencváros szurkolói Matheus Saldanha nevét skandálták. A brazil csatár csereként állt be, mégis mesterhármast szerzett. Saldanha a meccs után profi módon viszonozta a drukkerek elismerését, azonban némileg érthetetlen és aggályokat vet fel vele kapcsolatban, hogy miért nem képes többet játszani.

MW

Labdarúgó NB I - MTK Budapest - Ferencvárosi TC

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Immár két-három éve a magyar bajnokság csúcsrangadójának számít a Ferencváros és a Puskás Akadémia meccse. Ezúttal is ők állnak a tabella első két helyén, és az Üllői úton rendezett találkozójuk nem is okozott csalódást a nézőknek. A Fradi nyerőembere ezúttal is a rekordösszegért megvásárolt brazil Saldanha volt, aki egy perccel a becserélését követően eldöntötte a mérkőzést – írta meg a Magyar Nemzet.

Élete első triplája

A találkozó után a brazil támadó érthetően boldogan nyilatkozott, sőt a Fradi következő Európa-liga ellenfelének, vagyis a Premier League-ben szereplő Tottenhamnek is üzent – derült ki az Origo oldaláról.

– Jó meccs volt, nagyon örülök, hogy csereként beállhattam és három gólt szereztem. Azért is örülük a három gólnak, mert így közelebb kerülök a szurkolókhoz, ami szerintem nagyon fontos – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Matheus Saldanha.

– Még soha nem rúgtam három gólt, szóval ez volt életem első triplája tétmérkőzésen. Igen, ez egyértelmű üzenet a Tottenhamnek csütörtökre! – mondta el a londoniak elleni találkozóról a támadó, aki szerint nagyon oda kell figyelniük, és végig koncentráltan kell futballozniuk majd az Európa-liga mérkőzésen. 

A Partizan Belgrádtól igazolt 25 éves csatár érkezését komoly várakozás előzte meg, hiszen az előző idényben gólkirály volt a szerb bajnokságban, a Fradi hárommillió eurót fizetett érte, amivel ő az NB I történetének legdrágább igazolása. Saldanha igazolja a jó hírét, négy mérkőzésen hat gól a mérlege, de az furcsa, hogy fél óránál többet még egyszer sem kapott Pascal Jansentől. 

Nem a legjobb az erőnléte

A Ferencváros vezetőedzője Saldanha mellőzését a brazil elégtelen erőállapotával indokolta. Ami azért furcsa, mert a statisztikai adatlapja szerint július végén, még a Partizan futballistájaként Saldanha a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-selejtező mindkét meccsét végigjátszotta. Sőt, még agusztus 22-én, a Gent elleni konferencia-liga meccsen is játszott 65 percet. Az volt az utolsó fellépése a Partizanban, a Ferencváros nem egészen két héttel később, szeptember 3-án jelentette be a leigazolását. Kérdés, hogy Saldanha mit csinált ebben az időszakban, hogy ennyire visszaesett az erőnléte. Nem vitás, a brazil játékos extraklasszis az NB I-ben, még ha Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia a vasárnapi teljesítményét látva nem esett hanyatt, mondván, ők segítették hozzá az első két góljához. Még ha van is benne valami, mindkét helyzetet értékesíteni kellett. Matheus Saldanha csütörtökön a Tottenham ellen várhatóan telt ház, továbbá hatalmas nemzetközi figyelem közepette igazolhatja ismét a képességeit.

OTP Bank Liga, 8. forduló

Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 3-0 (0-0) 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában