Ingatlan

2024.08.03. 06:55

Több otthon kapott lakásépítési engedélyt, mint a tavalyi hullámvölgy idején

A tavalyi mélypont után az idei első félévben valamelyest nőtt az építési kedv Heves vármegyében. Emelkedett a használatba vett lakások száma és a tervezetteké is, főleg a második negyedévben volt pozitív elmozdulás.

Tóth Balázs

Kevesebb lakás épült idén az országban, mint tavaly, közölte a KSH. A statisztikusok szerint Heves vármegyében a 2023. első félévéhez képest valamivel ugyan több lakás kapott használatba vételi engedélyt, de az előző évben a megyében feleződött a megépült otthonok száma.

Engineer,Or,Architect,Explain,House,Renovation,Design,To,Young,Couple
lakás, építés, építkezés
Kevesebb lakás épült idén, mint tavaly
Kevesebb lakás épült idén, mint tavaly
Forrás: Shutterstock

A KSH szerint az idei első félévben 6027 új lakás épült Magyarországon, 18 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A fővárosban 8,3 százalékkal kevesebb, összesen 2124 lakás épült (a fele egy kerületben). A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19 százalékkal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest. Heves megyében az első félévben 67 lakást adtak át, ami hárommal több a tavalyinál, amikor épp felével kevesebbet vettek használatba, mint 2022 első hat hónapjában. Az idei második negyedéve hozott javulást, hiszen ekkor 37 lakás készült el, szemben a tavalyi 24-gyel.

A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól, köszönhetően a kevesebb tervezet társasháznak. A fővárosban nagyot esett, a községekben szinten maradt, a megyei jogú és az egyéb városokban nőtt az építési kedv. A létesítendő lakóépületek száma minimálisan emelkedett, a nem lakóépületek száma 17, azok összes alapterülete 44 százalékkal csökkent.

Vármegyénkben tavaly a engedélyeztetésben is nagy - a 2022-es 192-höz képest egyharmadával esett vissza a darabszám – csökkenés volt az első félévben, ehhez képest most 6,7 százalékos volt a javulás. Az építtetők 144 lakásra kértek engedélyt, vagy jelentették be építésüket, 12-vel többre, mint 2023 első hat hónapjában, a második negyedév hozta a javulást ebben a mutatóban is, hiszen 50 helyett 87 otthont terveznek az építtetők. A vármegyénkben létesítendő lakóépületek mennyisége a tavalyihoz képest hattal, 95-re nőtt, a második negyedévben lényegében szinten maradt (47 volt 46 helyett). Az egy lakásos lakóépületekből 82-t terveztek az építtetők a tavalyi 70 helyett, a második negyedéveben is volt növekedés, 42 helyett 47 volt a családi házak száma. A darabszámmal együtt a tervezett épületek alapterülete is emelkedett 16 százalékkal 16,3 ezer négyzetméterre, ezen belül az egylakásos épületek alapterülete 9,8 ezer négyzetméterről 11,7 ezerre emelkedett, ami 20 százalékos gyarapodás. Érdekesség, hogy míg a többlakásos építményekben létesülő lakások átlagos alapterülete növekedhetett a második negyedévben az előző évihez képest, az egylakásosaké csökkent, hiszen a növekvő darabszám ellenére az összalapterület (6400 négyzetméter) majdnem megegyezett.

Az első félében építeni tervezett nem lakóépületek száma emelkedett 32-ről 38-ra, de a második negyedév csökkenést hozott ezen a téren, hiszen a tavaly április-júniusi 18-cal szemben 15-öt szeretnének a vállalkozások, amelyek alapterületben is kicsik (8,7 ezer helyett csupán 2,1 ezer négyzetméteresek). Az első félévben 25 százalékkal 11,2 ezer négyzetméterre csökkent a tavalyihoz képest a felhúzni tervezett nem lakóépületek összalapterülete.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!