Álmaik lovaiért versengtek

1 órája

Klasszikus után online árverésen a lipicai lovak

Lovas bemutatók, emléktábla is szerepelt a lipicai lóárverés idei programjában.

Heol.hu

A jubileumi XXV. Őszi Lipicai Lóárverést Szilvásváradon

Forrás: Állami Ménesgazdálkodás Szilvásvárad/Facebook

Megtartották a jubileumi XXV. Őszi Lipicai Lóárverést Szilvásváradon, amelyen az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad kilenc kanca-, illetve nyolc méncsikót vezetett föl, míg a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete tenyésztői öt egyedet kínáltak megvételre. A rendezvényt a Magyar Honvédség BHD katonazenekara nyitotta meg, majd lovasbemutató színesítette. Szombaton Lovász József Európa-hírű díjlovas, egykori ménesgazdasági munkatárs emléktábláját a fedeles lovarda falán helyezték el.

Cseri Dávid, az ÁMGSZ igazgatója lapunknak elmondta, több ló is elkelt az árverésen, mérleget pedig majd az online árverést követően vonnak, de az árverést követően is találtak gazdára lovak, például Németországba adtak el belőlük. Megfigyelhető egyébként, hogy egyre többen az online árverést preferálják.

- Árrekord nem született, de az átlagárak emelkedtek a tavalyihoz képest. Az árverést követően év végén még rendszerint van egy vásárlási hullám, több ló ilyenkor talál gazdára. Amelyeket nem értékesítünk, azok nyereg alatti, illetve fogatos kiképzést kapnak, nő az értékük, így a következő évi árverésen magasabb áron bocsátjuk őket licitre – mondta Cseri Dávid.

A lipicait vásárolni szándékozók október 28. és november 3. között az V. Online Lóárverésen még megtalálhatják álmaik csikóját, ezekről az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad honlapján tesznek közzé ismertetőt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!