2024.05.06. 11:25
Egercsehiben teljesít szolgálatot az év lovas polgárőre
Toókos Zoltán több mint két évtizede tart lovakat és majdnem tíz éve csatlakozott a polgárőrséghez. Szabadidejében lát el szolgálatot Egercsehi külterületén. Éles helyzetbe még nem került, de a képzéseken és az illegális hulladéklerakók feltérképezésében részt vesz.
Márciusban kaptak elismerést a tavalyi év legjobb polgárőrei. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Lovas Tagozat elnöksége felterjesztésére Toókos Zoltánt az „Év Lovas Polgárőre” kitüntetésben részesítette.
Toókos Zoltán több mint 20 évvel ezelőtt kezdett el lovakkal foglalkozni először mint hobbi lovas. Az első saját ló megvásárlása után egyre inkább részévé vált ez az életforma és a lovakkal való közös munka. Egercsehiben 2015-ben jött létre az Egercsehi Polgárőr Egyesület Lovas Tagozata, néhány helyi lovas csatlakozásával. Sajnos a lovasok száma megfogyatkozott és éveken keresztül egyedüli polgárőr volt a környéken, aki lóháton ad szolgálatot, melyhez sikeres Járőr I.-es vizsgát tett Vica nevű lipicai lovával. 2016-ban már a Kincsem Parkban képviselték Heves megyét az V. Országos Polgárőr Lovas Szemlén.
2021. szeptemberében lehetősége nyílt részt venni a tagozat, Lakitelek Népfőiskola égisze alatt szervezett Kincsem Kollégium képzésen, ahol a lovas szolgálatot ellátó polgárőröket képezték egy éven keresztül. Ezzel egy időben kérték fel Heves vármegye koordinátori feladatainak ellátására, mely tisztséget azóta is viseli. A Kollégiumnak köszönhetően szorosabbra fűződtek a viszonyok a Lovas Tagozattal, annak tagjaival, melynek köszönhetően már nem csak a településén hanem az ország több pontján is vállal vendégszolgálatot, képviseli az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatát. Polgárőr társaival együtt részt vett határvédelmi feladatok ellátásában, képviselték a Lovas Tagozatot 2023-ban a Nemzeti Vágtán Szilvásváradon, közös képzésben vesz részt a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának járőreivel.
Heves vármegyében újjászervezték azok az egyesületeket, melyek rendelkeztek lovas tagokkal. Részükre folyamatos információ forrást biztosít, képzéseket szervez, ahol a lovasok fejleszthetik a szolgálatokhoz szükséges tudásukat. Új tagok csatlakoztak az egyesületekhez. Immáron elmondható, hogy Heves vármegyében aktívan működnek és teljesítenek szolgálatot a Polgárőr Lovas Tagozatok tagjai, akik a 2024-es évben az illegális hulladéklerakó helyek felkutatásában vesznek részt.
Toókos Zoltán portálunknak elmondta, 2015. óta polgárőrködik, a helyi egyesület kérte föl, szerettek volna ugyanis lovas tagokat. A lovasok a község külterületein járőröznek, járják a mezőket, erdőket, főként illegális hulladéklerakókra bukkannak és ezek helyét jelentik. A környéken előfordulnak falopások is, de tetten érniük még nem sikerült tolvajokat. A lovasok előnye, hogy a lóhátról messzebbre látnak, éjszaka viszont ők sem tudnak szolgálatot ellátni a sötét erdőben.
- Szabadidőnkben látunk el szolgálatot, összekötjük a kellemest a hasznossal, hiszen lovagolhatunk. Változó, hogy egy héten mennyi időnk jut a járőrözésre, hiszen függ az időjárástól is. A téli rossz idő nem kedvez a lovaknak, ahogyan a rekkenő nyári hőség sem. Így van, hogy hetente egy-két alkalommal jutunk ki terepre, máskor pedig két-három hétig sem tudunk kimozdulni – mondta Toókos Zoltán.
Az egercsehi polgárőr elmondta, társaival együtt látott el szolgálatot a déli határon is, ő két alkalommal volt lent, akadt, aki többször is. Ő nappal mozgott a lovával, nem találkoztak illegális határátlépőkkel, de volt, aki sötétben is lovagolt, ő igen. Toókos Zoltán hozzátette, eltűnt személy keresésében is vett már részt, igaz, nem a környéken, hanem Vác mellett, az sem kellemes élményként él emlékeiben, sajnos nem találták meg életben az eltűntet. Értékes tapasztalattal gazdagodott azonban akkor, amikor a rendőrökkel közösen láthatott el szolgálatot egy siófoki nyári hétvégén. Nemrégiben Mórahalmon vehetett részt azon az eseményen, amelyen a polgárőrség és az Energiaügyi Minisztérium elindította az illegális szemétlerakás elleni kampányát.
- Képzésekre is rendszeresen szükségük van a lovasoknak és lovaknak is, hiszen többrétű feladatot látunk el. Több helyen is tartanak ilyet az országban, például Szilvásváradon is, a legtöbbször Lakitelken. Először a polgárőr vizsgát kell letenni, majd a lovas vizsgát, portyavizsgát, ez már gyakorlati feladatokat is tartalmaz. A harmadik szint a járőr I-es vizsga sikeres teljesítése, a lovasnak és a lónak is minősítést kell szereznie. A járőr II-es vizsgához most indul képzés, amelyen válogatott gyakorlati feladatokat kell végrehajtani. Mindenféle csapatmozgásra, külső behatással való találkozásra föl kell készülniük a párosoknak, hasonlóan a lovasrendőrökhöz – tette hozzá Toókos Zoltán.
Az év lovas polgárőre elmondta, civilben buszsofőr, hajnaltól estig dolgozik, családjával is igyekszik időt tölteni, illetve polgárőr szolgálatot emellett ellátni. A lovaglás a gyerekkori szerelme, 22-23 éve jutott saját lóhoz, jelenleg négyet tart. Egercsehiben három lovas polgárőr van, az egyik a párja, hozzájuk csatlakozott még egy ismerős fiatal lány, aki a lovak szeretete miatt lett polgárőr. Mindig várják az újabb jelentkezőket, akik csatlakoznának, ehhez nem kell feltétlenül saját lóval rendelkezniük, elegendő, ha egy ismerős például rendelkezésükre bocsátja a hátasát.