A győzelem napja

Május 9-én, a győzelem napján íródnak ezek a sorok. Alkalmas a jeles dátum arra, hogy az ember eltűnődjön kicsit a háború és a béke dolgain. Egy év híján nyolcvan éve éppen, hogy véget ért – Európában legalább is – a valaha volt legpusztítóbb háború. Hitlerrel fordult teljesen önmaga ellentétébe a franciák forradalma által közhírré tett gondolat a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről – liberté, égalité, fraternité –, s vált, ha nem is hosszú időre, uralkodó eszmévé a másik véglet. 

Azt hirdette fennen a náci ideológia, hogy az emberiség is fajokra tagozódik, s mind közül a legkiemelkedőbb a német. Messzebbre ment ezzel a hitleri Németország, mint a lenini eszméken felnevelkedett szovjet birodalom. Végül is – a második világégés idején – ez a két nagyhatalom egymás ellenségeiként, más-más szövetségben vívták meg a tízmilliók pusztulásával járó háborút. 

Száz év körüli életkorúak ma azok a túlélők, akik felnőttként voltak kénytelenek elviselni ezt a világégést, így kevés ma már az élő tanú a második világháború borzalmaira. Ők azonban biztosan megmondják, ha kérdezzük: mindent megtehet az emberiség, csak világháborúba ne sodródjon bele! Ennyi „kesergős okoskodás” után jó lenne mondani valami biztatót is. Például azt, hogy bár nem ismerjük, mik azok a nüanszok a világpolitikában, amelyek a nem kívánt eszkalációt hozzák, de talán vannak annyira racionálisan gondolkodók a politikus csapatok, hogy tudják annak a határvonalnak a helyét, amit nem léphetnek át. S ha így lesz, minden jóra fordul. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)