2024.05.04. 18:27
Úgy hatvanan tekerték körbe Egert a fertálymesteri élménynapon
Fertálymesteri körút 2024 elnevezéssel hirdetett kerékpáros élménynapot az Egri Fertálymesteri Testület. A kiindulási pontnál, a Szmrecsányi Lajos Érsekkertben lévő szökőkútnál legalabb hatvanan – a legfiatalabbaktól egészen idősekig – gyűltek össze kerékpárjukkal a résztvevők szombaton kora délelőtt.
A felejthetetlen kalandként megelőlegezett túra céljaként a szervezők a kor szelleméhez illő hagyományok megteremtését és ápolását jelölték meg. Megfogalmazásuk szerint teszik ezt úgy, hogy mindeközben a régi idők hagyományait ápolják és továbbörökítik.
Nem csupán egy egyszerű túrának szánták a biciklizést, hanem egy valódi élménynek és kalandnak is. Mondhatjuk nyugodan, hogy így is lett: a résztvevők haladtak kerékpárúton, murvás szakaszokon, mi több füves legelőkön is vitt át az útjuk. A kora délutáni órákban a kiindulópontra visszatérő cajgások mindenesetre valóban arról számoltak be, hogy izgalmas és fárasztó, ugyanakkor még is gyönyörű körutat tudhatnak a hátuk mögött.
Sándor József, a harmadik fertály 2024-ben kiérdemesült fertálymestere portálunknak elmondta milyen útvonalat jártak be. Meg is osztjuk olvasóinkkal, hogy ők is "lefáradhassanak": az Érsekkertből, a Sas út végéig tekertek le, majd déli irányba folytatták útjukat, de a patakparton. Ellátogattak a Bolyki pincészethez, visszafelé az Almagyaron keresztül, Északnak tartva a Donát szobor mögötti úton elhaladva jutottak el Felnémetre, a Vízmű ottani telephelyéhez, majd visszafordulva a kerékpárúton feltekertek a Baktai út irányába, azt keresztezve a Galagonyás dűlő következett. A szőlők között egészen az Eger déli városrészében lévő üzletekig, ahonnan visszbicikliztek az Érsekkertbe.
Fertálymesteri kerékpáros körút
Fotók: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap– Nyugodtan kijelenthetem, hogy minden résztvevő számára felejthetetlen élmény ez a mai nap. Hagyományteremtő szándékkal indítottuk el ezt a kezdeményezést, s már most, a kerékpározást követő kötetlen beszélgetésen el is határoztuk, hogy 2025. májusának második hétvégéjén rendezzük meg a második kerékpáros élménynapot – mondta Sándor József, aki azt is hangsúlyozta, hogy nagyon jó munkát végzett a főszervező, Öller György Felső-Károlyváros fertálymestere. Köszönet jár neki érte.