2024.05.02. 16:01
Szétlopták az új kutat az egri Felsővárosban
Néhány hét alatt elvitték egy új kút alkatrészeit a Felsővárosból. Az új, épülő kutyafuttató mellett volt a kút, de szétlopták. A futtatónak pedig nem minden helyi örül.
Ilyen állapotban van jelenleg a kút
Forrás: Heves Megyei Hírlap/Huszár Márk
Molnár Tibor képviselőjelölt hívta fel a figyelmet Facebook oldalán, hogy eltűntek a felsővárosi új ivókút alkatrészei néhány hét alatt. Mint írta, alig, hogy elkezdték építeni a Malomárok és a Kallómalom utcák közé az egyik sportpálya helyére tervezett, és a lakossággal még hírből sem egyeztetett kutyafuttatót, az előzetesen ide telepített csapot már szétlopták. A jelölt nehezményezte, hogy nem egyeztettek a futtatók építéséről a helyiekkel. A környéken élők szerint túl közel lesz a lakásaikhoz a két futtató. Úgy tudják, hogy az egyik a kistestű a másik a nagytestű kutyáknak épül.
Mint ahogy arról már beszámoltunk, az önkormányzat áprilisban adta hírül, hogy kutyafuttatók épülnek a városban, összesen háromról volt szó. Közlésük szerint a Lénó Kft. a nagylaposi kutyafuttató – önkormányzati – területének megvásárlásával a városban 1 kutyafuttató felújítására, valamit 2 új kialakítására vállalt kötelezettséget.
– Örömmel tájékoztatjuk önöket, hogy ennek keretében felújítottuk az érsekkertit, és megkezdődött a Malomárok utca mögötti salakos pálya területén egy új kutyafuttató kialakítása. A helyszínen már kiépítették az ivókutat, de emellett utcabútorokat, kutyaürülék-gyűjtőket és hulladék gyűjtőedényeket is kihelyeznek. A kis-és nagytestű kutyák számára pedig 1-1 darab ugró akadály is helyet kap. A munkálatok várhatóan 3 hét múlva fejeződnek be – írták a beruházásokról, melyekről korábban a közgyűlésben is szó esett képviselői érdeklődés után. A Pozsonyi és a Malomárok utcán épül kutyafuttató. Juhász Tamás gazdasági irodavezető elmondta, hogy a kutyafuttatókra költöttek szerződéseket, a tavalyi 10 millió forintból, ürülékgyűjtőket szereztek be illetve a kutyabarát napra költöttek belőle. Minczér Gábor arról érdeklődött, hogy miért költöttek abból a futtatókra, hiszen emlékei szerint a vállalkozó telekért cserébe vállalta a kialakítást.