Fél évszázada élnek együtt példásan és küzdelemben: Jósvai László és felesége

Ma sok mindenről esik szó ebben a megcsúszott értékrendű világban, szűkítve: a magyar celeb-cuháréban, hol fel- s letűnnek figurák, akikkel Dunát lehetne rekeszteni, néha velük feltűnnek komolyabb egyéniségek és zúg tovább a Ria, ria, Hungária! A kisbetűs foci. A látszat bőrvarázslat, ahol a futballdiplomácia erőteljes és dinamikus arcot mutat, miközben a magyar foci csak vékony jégen táncoló tank, nincs benne táncolj Törő vagy Albert kitör és lő!

Minden a látszatra épül, s kevés szó esik az önfeláldozó családépítőkről, a nyomorult sorban élő családok megmaradásának esélyeiről, de még olyanról sem, ami engem meglágyított: két összeillő ember beszélt arról, hogyan lehet megélni fél évszázadot, miközben nehézbombázó társadalmi gépek zúgtak el fejük s felmenőik felett.
Jósvai László és neje, Marika párosa olyan példa, ami sok embernek legyen épülésére, hiszen nem mindenben volt habos kávé az ő életük sem, mégis itt, Egerben nemzetépítőkként, boldog unokák útmutatóiként munkálkodnak mások örömére is.

Amikor leültünk beszélgetni, Marika lekapcsolta a gázt a készülő ebéd alól, jelezve, hogy neki fontosabb ez a beszélgetésre szánt pár perc. Laci régi ellenálló társam, neki még tartozom egy múltidézés-rögzítéssel, amelyben az 1990 előtti rendszerfigurákat mutatja be nekem, bevándorló alföldinek, hogy legyen végre szó az egri simlis ügyekről is, főfigurákról, akik a rendszermódosulás előtt meghatározó, később is megtollasodó mozgatórugói voltak Egernek.
Legfőképpen az foglalkoztat: mi a titka, hogyan lehet ötven esztendeig együtt maradni, békességet sugárzó családi közösséget felépíteni és azt megtartani.

Először Laci kér szót, s máris közli:
– Nincs ebben semmi titkos, bárki betekinthet a kulisszák mögé és a titok is annyi: tudsz-e időben kompromisszumot kötni, ha valamiben nem értesz egyet a másikkal. Az őseim azt mondták, minél tovább és minél jobban megismersz valakit, annál gyorsabban össze tudsz kapni vele. Na, ehhez kell két ember! Mert lehet jóízűen is összeveszni, de abban a pillanatban kibékülni és menni tovább, mert a gyerekek nőnek, a lányok kellenek a vőknek.

Marika megvárja, míg Laci leteszi a pontot és szerényen válaszol:
– Hogy mi a mágnes, ami ötven évig összefogott minket? Az alkalmazkodó képesség meghatározza, meddig maradsz együtt a másikkal. Ellenkező esetben örök harc az együttlét, amely megágyazza az elválást. Olyan ember nincsen, akinek ne volna hibája.
– Marika! Menjünk el a kezdetekig, mikor egymáshoz illőnek gondoltátok magatokat! Szerelem volt első látásra?
– Ismerkedéssel kezdődött, és szép lassan szerelem lett belőle. A Platán étteremben kért fel Laci táncolni. Élő zene szólt, a zenekar egy vak zongoristából, valamint egy gitárosból és dobosból állt. Nagyon szerettem táncolni. Amikor kitelt az időm, Laci megkérdezte: húsvétkor megöntözhet-e? Erre igent mondtam, minden így kezdődött el. Elindultam egyedül a Füge utca 32.-be. Laci nem kísért haza. Hogy akartam-e? Erre már nem emlékszem. Talán igen. Gondoltam azt is, hogy elfelejti a locsolkodást, de eljött, megtalált.
– Laci! Hány éves voltál akkor, mikor megláttad Marikában a jövőd asszonyát?
– Tizenkilenc éves voltam, friss villanyszerelő bizonyítvánnyal a zsebemben. Nem voltam bulizós és csajozós sem, de a nők nem mentek át az út másik oldalára, ha szembe jöttek velem. Marikával jó volt a tánc és megejtő volt nekem, hogy idős szülei annyira féltik, alig mer elmenni mulatni és onnan is igyekeznie kell haza. Az anyját is megértettem, hogy félti, mert 42 évesen szülte. Ők is Cifrahóstya-beliek voltak, mint mi.
– Marika! Milyen volt földműves szülők gyermekeként növekedni?
– Szigorúan tartottak. Két fiú bátyám és egy nővérem volt, mindenkinek szorgoskodni kellett a munkában. Amikor Lacival megismerkedtem, 17 éves voltam, de nagyon féltettek a szüleim, ezért nem lehetett akármikor szórakozni menni. Laci három esztendeig udvarolt nekem, de ebben volt két év katonaság is. Kitartóan írta a leveleket, amelyeket megőriztem, védett helyen tárolom őket. Nem voltak a levelek szerelemmel átitatva, mert tudta, hogy a szüleim azokat tüzetesen elolvassák, mielőtt megkapom őket.
– Laci! Marika megvárt téged. Ez megnyugtató és felforrósító érzés lehetett.
– Az volt. Mikor hat hét után eljött látogatni, majd a katonai eskün is ott volt, akkor éreztem át igazán, hogy az enyém lesz. Csak bele kell gondolni: egy 18 éves lány sosem járt még Pesten és elindul egy férfi után! Ez nem kis vállalás! Mind erősebben megszerettük egymást. Nagyobb testi kapcsolatot nem létesítettünk a házasság előtt, hiszen egy szobakonyhás otthonban erre nem volt lehetőség.

– Az őseid hogyan fogadták, hogy udvarolsz? Nem érezték veszélyeztetve a gazdaságot?
– Nem esett jól nekik, mert belegondoltak abba, ki segít a fölművelésben, ha onnan kilépek? Hiányozni fog a két kéz, meg a plusz agy. Mi 1974-ben házasodtunk össze és jó egy évre rá megérkezett az első lányunk, öt évvel később a második.
– Laci! Kemény volt a megkapaszkodás, az önálló ház megteremtése?
– A szüleimtől mindet elvettek a kommunisták, így keservesen indultunk a közös úton, hiszen hátsó támogatás egyáltalán nem jöhetett számításba. Mindketten keményen dolgoztunk, Marika már 16 éves kora óta húzta az igát. A Vas- és Fémipari KTSZ-nél kezdte hat órában, majd elektrolakatos képesítést szerzett. A villanyszerelő szakmámban 1990-ig két munkahelyem volt. Ezt követően a Pásztorhúsnál vállaltam munkát és élőállat-beszállító lettem.
– Ami persze távolságokat jelentett és jelentős munkaidőt vett igénybe, aligha nyolc órában. Nehéz időszak lehetett a család számára, Marika!
– Én ráadásul három műszakban dolgoztam, jöttek a gondok a családban a kicsik iskolázásában, a mi közös életünkben, de mindenben segített a hitünk. A gyerekek jól tanultak. Amikor kicsik voltak, nehezebb volt, mert a családból senki nem sietett a segítségünkre.
– Laci, te hogyan értékeled ezt?
– Gondold el, nem volt akkoriban még kocsink, feltettük a bicikli vázára őket is, hogy velünk legyenek a földmunkálatokban. Marika berakta a pelenkát, meg a vizet és mentünk a földet munkálni.
– A Kertész utca 123. alatt mégiscsak felépült egy birodalom. Hihetetlen, hogy abból a küzdelmes kerékpárvázas időből, meglopott birtokotok után ilyet elértetek!
– Ez a megértés, meg az összetartás eredménye. Nem volt más aranytartalék, mint a családi harmonizáció.
– Meg a nemzetért adott erőd. Mi együtt léptünk a nemzetért…
– Hende Csaba a Polgári Körökben végzett több évtizedes munkám elismeréséül díszoklevelet adott át, ami meghatott, mert a nemzetért végzett munka nem oklevél-függő. Azt kitartóan csinálni kell! De egyedül nem megy. Ott is közöltem, ha nem olyan feleségem van, aki mellettem áll, aligha bírtam volna több mint 20 éven át a nemzetért vívott harcot. Pajtók Gábor országgyűlési képviselőnek is elmondtam ezt. A mi harcunk része az is, hogy tiszta zoknira vagy gatyára ébredsz! Mert nem mindegy!
– Marika! Volt, hogy meginogtatok anyagi szempontból, azt hogy éltétek túl?
– Voltak meleg helyzetek, de akkor még erősebben megfogtuk egymás kezét. Például a két gyermek iskoláztatása, akik egyetemet végeztek! Nem mondom, hogy nehéz volt, mert a gyermekeim jól álltak hozzá a tanuláshoz. A nagyobbik lányom, Tímea, a miskolci egyetem jogtudományi karán szerzett diplomát, s több áttétellel a Szvorényi úton a Pedagógiai Oktatási Központban dolgozik. A kisebbik, Szilvia, a Rendőrtiszti Főiskolán diplomázott és Heves közbeiktatásával ma már Egerben, a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozik.
– Elérkezett életetek legszebb időszaka, az unokák istápolása. Laci, ez mit jelent neked?
– Három unokánk van, a legkisebb kilencéves. Boldog nagyszülők vagyunk, mert ahol egészség van a családban, mi más gond lehet.
– Van-e még tervetek a jövőre nézvést? Laci, te komoly elismerést kaptál Mirkóczki Ádám polgármestertől.
– Semmi különös nem történt, csak szakmai tudásomat tettem hozzá a Kertész utcában történt felújítási folyamatokhoz. Az én felszerelt műhelyemben bármi szerszámhibát azonnal kiköszörülhettek, nem kellett ide-oda vándorolniuk a szakembereknek, én pedig boldog voltam, hogy segíthettem.
– Elmúltál 70, Marika is nem régen töltötte be a hetedik ikszet. Van még terved vagy ki akarod élvezni mindazt, ami még hátravan?
– Ember tervez, Isten végez. A terveim élesítettek továbbra is. Unokáim már szerelmesek. Jó volna megélni, hogy dédnagyapa leszek, Marikám pedig dédnagymama.