Tóth Leventét a képernyőről is ismerhetjük, de számára a közönség visszajelzése a legfontosabb

– Szegeden született, Budapesten tanulta ki a színészmesterség alapjait, majd 1998-ban Egerbe szerződött. Milyen tervekkel érkezett a városba 25 éves, fiatal színészként?
– Nem volt egyenes az utam Egerbe, ugyanis, amikor a Theatrum Színiakadémia elvégzése után részt vettem itt a meghallgatáson, elvéreztem… Begörcsöltem, nem voltam jó, így Beke Sándor akkori igazgatótól nem is kaptam lehetőséget. A vizsgaelőadásomat viszont megnézte Budapesten, és az meggyőzte arról, hogy mégis szerződést ajánljon. Szentesen végeztem egyébként drámatagozaton, majd felvételiztem kétszer a színművészetire, de nem voltam elég kitartó, hogy harmadjára is megpróbáljam.

– Melyik darabbal indult el Egerben a színészi pályája?
– Ahogy ideszerződtem, rögtön megkaptam Ibsen Vadkacsájában Gregers Werle szerepét, és ezt óriási kihívásnak, lehetőségnek tekintettem. Kiváló társaságba kerültem, senki nem éreztette velem, hogy nem végeztem el a színművészetit. Ez később jött csak elő, szakmailag sok küzdelmet okozva nekem. Egy idő után ráadásul beleestem abba a hibába, hogy azt hittem, színészileg helyemen vagyok, a szerepek jönnek majd maguktól, pedig valójában nem. Belekényelmesedtem a helyzetembe, nem koncentráltam a fejlődésre, azt gondoltam, én már kész vagyok. A szerepek aztán nem úgy sikerültek, ahogy elképzeltem, emiatt egy állandó görcsöt, megfelelési kényszert éreztem, mely folyamatosan lejjebb nyomott. Ennek a folyamatnak két szívinfarktus vetett véget. Ezt követően már próbáltam a munka miatt kevesebbet stresszelni, és elfogadtam, hogy karakterszerepek várnak rám.

– Ezekben szakmai szempontból jól érzi magát?
– Nagyon. Sőt, idővel hálás is lettem azért, hogy így alakult, mert ezekben a karakterszerepekben, melyeket én játszom, ezernyi lehetőség van, számtalan figurát lehet megformálni a színpadon. Ugyanakkor ezekben a megformálásokban is szükség van a fejlődésre… Szeretem megfigyelni a karakterszínész kollégák munkáját a filmvásznon, a színházakban, szeretek építkezni azokból a zseniális alakításokból, melyek emlékezetes élményt nyújtanak a különböző színházak előadásaiban. Számomra a közönség visszacsatolása a legfontosabb: ha emlékezetes maradok számukra az alakításommal, akkor ez annak a visszaigazolása, hogy sikerült azt a karaktert megformálnom, de pozitív visszacsatolás volt például az is, hogy a 2015-2016-os évadban az évad színésze lehettem.

– A Vadkacsa után melyek azok a szerepek, melyek a legemlékezetesebbek maradtak az elmúlt 25 évben?
– Igazából a drámai szerepek vonzanak, mint például Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába című darabjában ifj. James Tyrone karaktere, de a black comedy műfaja is közel áll hozzám, vagy Csukás István Ágacska című mesejátéka, melyben Dani kacsát több mint 300 alkalommal játszottam.

– Milyen előadásokban láthatjuk ebben az évadban?
– Ez az évad kissé kiszámíthatatlan lesz. Nem tudjuk, hogy a világban, illetve az itthon zajló folyamatok milyen hatással lesznek a kultúrára, a színházra, az évadra. A Sirállyal kezdtem, melyben Medvegyenko szerepét játszhatom, és az évad záró előadásában, az Aranyrandevú című darabban láthatnak majd Kopáros Döme megformálójaként.

– Ön már évek óta számos rendezvényen házigazda, a városi televízió munkatársaként is ismerik, művészeti vezetője a Közjegyzők Színházi Körének, és a Szent István Rádió műsoraiban is hallhatjuk, ahol különböző témájú könyveket olvasok fel. Mindebből látszik, hogy a színházi munka mellett is aktívan helyt áll sok területen. 
– Igen, próbálom teljességgel megélni az életet, és az az igazság, hogy minden munkámat nagyon szeretem. Feltöltenek, erőt adnak… Egyikről sem tudnék lemondani.