Az idő tenyerén

Családi örökség révén jutottunk egy ónémet órához, mely több mint három évtizede jelzi számunkra az időt. Pontos szerkezet, még nem romlott el a mechanikája, egyszer vittük szakemberhez tisztítani, de mióta egy kicsit megváltozott a hangja, nem merünk megválni tőle egy kicsi időre sem, attól tartunk nem kapnánk vissza. Régiség vásárokon tűnnek fel hasonló testvérei, de a mienk- mert a mienk is- szebb, fényesebb, és pontosabb- legalább is, így látjuk. Éjszaka óránként kongatja el az éppen esedékes számot, fél óránként meg csupán egyet üt. Ha netán felébredek hajnaltájt, megnyugtat, amikor az óra az ötöt üti, mert még alhatom.

Amikor – éppen húsz esztendeje- elköltöztünk az előző lakásunkból, az alattunk lakó szomszéd egy ideig még reklamált, hogy sajnálja, mert nem hallja az óránk számolását. Napközben is teszi a dolgát, többnyire olyankor, amikor megszólal a telefon, vagy a kapucsengő,

Nem tudom, hogy ennek az órának – rég meghalt mesterek akkurátus üzenetének- köszönhető-e , hogy most már elég megbízhatóan működik bennem a belső óra. Ha példaként vonattal utazom a fővárosba, a vonat indulást megelőző egy órában biztosan felébredek, sőt máskor is, fejből meg tudom mondani, épp most hány óra lehet.

A karóráról leszoktunk, pedig ékszerként is jól funkcionált. Az első szovjet órám (Csajka típusú volt) egészen a szívemhez nőtt, sőt babonák is kötődtek hozzá. Kétségbeesve rohantam vissza a kollégiumba, amikor vizsgára menve otthon felejtettem, kabalaként működött. Mintha az elsajátított tudás, meg a karomon ketyegő szerkezet kapcsolatban állt volna! A szovjetek, (még előtte az oroszok számára) az óra egyébként is hatalmi jelképnek számított, hiszen a háborúban ezt vették el az ellenségtől leghamarabb, erre volt kereslet. Gyermekkoromban csak a régi úri meg középosztály tagjainak volt Marvin, vagy Doxa órája, egy márkásabb orosz ugyanolyan státuszszimbólum volt.

Aztán befurakodtak életünkbe a digitáliák. Az első kvarcóra birtoklása presztízskérdés volt, de csalódást okozott, mer ugyan zenélt, és játszani is lehetett vele, de mégsem adta azt a biztonságos háttérélményt, mint mechanikus elődei Úgy két évtizede, jött a mobiltelefon korszak. Máj mobilfón nemcsak az időt vette át tőlünk, hanem a gondolatot, és a várakozás izgalmát is. Hiszen rögtön megtudtuk, hogy a szomszédban kinek van születésnapja, hogy a munka helyünkön milyen új dörgedelmek várnak ránk, és főként, hogy mi mindenre költöttük költhetjük el, most már a mobilon is megjeleníthető pénzünket.

Az idővel való kapcsolatunk kissé átformálódott. Mióta mobilapplikációval lehet vonatjegyet venni, vagy éppen tankolni, lazábban kezeljük az időt, hiszen minden percben utolérhető, áttekinthető. Három évtizedbe telt, míg rájöttünk, hogy az óraátállítás sem igazán üdvös találmánya az emberi közösségnek. Hogy a szerkezetek beállítása miatt kényszerülünk egy órával előbb ébredni, később nyugovóra térni. Tudósok kikutatták, hogy pusztán az anyagi megfontolásból bevezetett óraátállítás roncsolja a szervezetet, megzavarja az emberi elmét!

A legújabb az, hogy okostelefonom – digitális jóllét címén – minden héten tájékoztat, az előző hét napban mennyit töltöttem fészbukozással, levelezéssel, messenger üzenetekkel, s használtam-e a mobilom autóvezetés közben. ( Hát nem!)

Most mit tegyek? Választhatok, hogy lejövök-e az időgépről, s csupán a belső órámra támaszkodom, vagy elfogadom, hogy fogoly vagyok az idő tenyerén. S közben persze múlnak az órák, napok, hetek évek! Időnként tükörbe nézek, és a szarkalábak megmutatják, hogy eltelt az idő! (Nosza a mobilomhoz fordulok, hisz ez ellen is számtalan megoldást , krémet, kozmetikai kezelést, miegymást kínál).

Az advent a várakozás ideje volt. Egyre komorabbak lettek a nappalok. Áhítoztunk a fényre a megváltásra, és a megújulásra. Ne nézzünk az órát, hallgassunk a belső időnkre! A belső – kinek krisztusi, kinek Buddha által üzent, kinek „csakúgy jövő” belső hangra -, ami lelassítja az órát, a napokat. Az ünnepi készület majd az évvégi napok lehetőséget adnak az elmélyülésre, a várakozásra. Talán most sikerül megállítani, megfogni az időt, hogy ne foglyok legyünk az idő tenyerén, hanem a percek napok órák tudatos irányítói.