Színfolt

2023.08.05. 19:59

A csendéletek atkári stúdiógalériájában beszélgetni és fagyizni is szabad + fotók

Tóth Enikő kiállítóterme a hangulata révén igazi közösségi térnek is tekinthető.

Szabó István

Tóth Enikő alkotás közben a stúdiógalériában

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Kistelepüléseken korántsem szokványos jelenség, hogy egy stúdiógaléria működik, méghozzá napi nyitva tartással. Atkáron azonban idén február óta a helyiek akár naponta betérhetnek Tóth Enikő alkotóműhelyébe. Ottjártunkkor Enikő elmondta, nagyon örül, hogy az atkáriak közül sokakat érdekel a falu új színfoltja, ahol rajzolás közben szívesen fogadja a látogatókat. Mint mondta, a férjével 2016-ban költöztek Atkárra, a stúdió megnyitásával régi vágya vált valóra. Amíg beszélgettünk, ő alkotott. Mint mondta, a falra függesztve szokta elkészíteni a vázlatot. Az alap azt mindenképpen rajz, utána a vázlatra az asztalon kerül rá egy festékréteg, magyarázta.

– Tájépítész és kertművész a végzettségem. Régen sokat ábrázoltam növényeket, mondhatni, rajtuk tanítottam meg magamat rajzolni. A természetben készültek a képek, de a változó időjárási viszonyok, a bogarak, pókok egy idő után zavaróvá váltak számomra. Akkor behoztam a növényeket az asztalra, vázába állítva. Végül, egyszer csak odakerült melléjük egy-egy körte, alma, vagy akár egy szelet kenyér. Azon vettem észre magam, hogy egyre inkább az ételek felé fordult az érdelődésem, ahogy azokat egyre jobban sikerült megörökíteni. Rájöttem, hogy a csendéletekkel érdemes foglalkoznom. Ezen a körön belül fejlesztem a technikámat, és keresek más témákat – magyarázta Tóth Enikő.

A galéria falain vidám színekben pompáznak a csendéletek, mint megtudtuk, általában havonta cserélődik a teljes anyag.

– A legsikerültebbeket igyekszem kitenni. Fontosnak tartom, hogy mindig olyan rajzot készítsek, ami könnyen értelmezhető. Nem vagyok híve annak, hogy egy képet fél órán át nézegessünk, és közben azt találgassuk, hogy mit ábrázol. Nyilván sok műgyűjtő kedveli az elvontabb tartalmakat, de egy átlagos ember, egy hétköznapi család sokkal szívesebben díszíti az otthonát egy olyan képpel, amit ért. Nem is szoktam művésznek nevezni magamat. A galériában is fontosnak tartom, hogy senki ne érezze úgy magát, mintha egy távolságtartó, elvont művészhez érkezett volna. Arra törekszem, hogy például egy fodrásznál megszokott nyitottsággal, kommunikációval beszélgessünk kicsit egymással, miközben a vendégek megnézik a képeket, és esetleg választanak közülük. A helyiség méretei miatt nem, de a hangulata révén egy kisebb közösségi térnek is tekinthető a galéria. Személyes kapcsolatot igyekszem ápolni a látogatókkal, és mindenki arra biztatok, hogy inkább többször ugorjon be, beszélgessünk egy kicsit, ilyen szempontból mindenképpen közösségi tér jellege is van – részletezte Tóth Enikő.

Ezt a jelleget erősíti a hamarosan használható minigolf pálya a kertben.

– Hozzám hasonlóan a férjem is tájépítész és kertművész. Régóta terveztük, hogy a nagy kertünket hasznosítsuk. A szakmánkból adódóan mindenképpen valami kreatív megoldásban gondolkodtunk. A minigolf az én ötletem volt. Az első pálya augusztus közepén nyílik. A hat cserélhető akadályt a környék nevezetességeiről formázzuk meg, például az gyöngyösi Orczy-kert bástyáiról, vagy éppen a turai kastélyról. Semmiképp sem sablonos dolgot szerettünk volna. A kertben egy angolkertet építünk, ide kerülnek a további minigolf pályák. Az angolkert specialitása az lesz nálunk, hogy a honi klímának jobban megfelelő mediterrán jellegű, szárazságtűrő növényekből alakítjuk ki. Úgy tűnik, már sikerült a hozzá a megfelelő növényeket kiválogatni – közölte Tóth Enikő.

Vendéglátónk arról is beszélt, akár a gasztroturizmus útvonalába is beépíthető a galériája.

– Az egyik szomszédom egy borászat, ahol a teraszon meg lehet kóstolni a nedűiket. A másik szomszédom pedig egy fagyizó. Ezek meglátogatását össze lehet kötni a galéria ételeket ábrázoló csendéleteinek megtekintésével. Én megengedem, hogy valaki fagyival jöjjön be nézelődni hozzám. Az országos nagy múzeumoknál, galériáknál megfigyelhető, hogy sokan egyszer elmennek megnézni, és azzal kipipálják, hogy na, itt is jártunk. Én azt szorgalmazom, hogy a látogató többször is betérjen ide, hiszen a kiállított anyag állandóan változik. Nagyon örülök annak, hogy rengetegen jönnek kisgyerekekkel, akik talán éppen itt kapnak kedvet a rajzoláshoz – összegezte Tóth Enikő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában