Akár egy férfiruhás nő is okozhatta az Eged-hegyi kápolna és a remeték vesztét

Kápolna. Kutatás. Közösség címmel rendezett műhelykonferenciát a Dobó István Vármúzeum az Eged-hegyi Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna régészeti feltárásával kapcsolatban. Három szekcióban beszéltek az előadók az eddigi kutatásokról, legelőször a történelmi időszakról, körülményekről volt szó. 

Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, a régészeti feltárás munka és szórakozás is volt. Segíttették egymást, a vármúzeum pedig azért szállt be, mert nekik volt ásatási engedélyük és a régészeti feladatokat is ők látják el. Örvendetesnek tartja a közösségi régészet megjelenését és terjedését, ami az embereknek hobbit jelent, a régészeknek pedig segítséget, hiszen ásni sokkal hosszabb időbe telt volna. Szép eredményeket értek el, a folytatás pedig szeptemberben következik. Hamarosan Hatvanban is ásatás kezdődik, több múzeum részvételével.

Novákné Mlakár Zsófia levezető elnök fölidézte, a program öt éve kezdődött, sokkal kisebb volumenben, mára azonban minden részleg csatlakozott, sok információt adtak közre. Kérdéseket tettek föl a tényekkel kapcsolatban, hiszen erre mindig szükség van, s több oldalról tudják megvizsgálni a dolgokat. Sok lelkes ember energiája, ideje van az információk mögött.

Verók Attila, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszék vezetője történeti áttekintést adott Eger 1687. évi visszafoglalását követően a település fejlődéséről. Metszetek alapján mutatta be, hogyan lett a középkori nyugati városból egy keleti jegyeket mutató város tíz minarettel, fürdőkkel, majd hogyan vált ismét keresztény, püspöki székhellyé. A török haderő kiűzése után néhány évtizedig mutatott keleti jellegeket a város, de az 1700-as évek közepére, második felére az épületek nagy része eltűnt, annyi maradt, amennyit most látunk. 

Épült püspöki palota, kórház, minorita templom, Angolkisasszonyok Intézete, Megyeháza, Líceum, végül a bazilika. Kifejtette, vannak városokkal azonosítható épületek, amelynek képéről mindenkinek eszébe jut a település. Egernek ez sokáig a vár volt, majd a Líceum lett, a vár használata után azonban ismét az erőd lett. Különleges, hogy egy városnak 3-4 ilyen azonosító jegye is van, az pedig egyedülálló, hogy egy címét vesztett épület ismét visszanyerje azt.

Nemesné Kis Tímea, a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanszékvezetője, művészettörténész, a kutatás önkéntese Devóció és reprezentáció Barkóczy Ferenc egri püspöksége idején címmel értekezett Telekesi, Erdődy, Barkóczy és Eszterházy püspökök építkezéseiről, kultúrát, művészetet támogató kezdeményezéseiről. Kitekintést adott arról, hogy az 1600-as évektől országszerte megkezdődtek a kálvária építések, a török kiszorítása után a visszafoglalt országrészeken is elterjedtek ezek. Az egykori egri kálváriákból még ma is megtalálható néhány részlet egyes templomokban és a megyeháza börtönében. 

Kifejtette, Egerben sokáig nincs ismert kálvária, a hajdúhegyi 1767-1780 között épülhetett, ennél néhány évvel korábbi a felsőtárkányi nazarénusok keresztútja volt a Segedelem-völgyben. A Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna létezése fölveti a kérdést, hogy ahhoz vezetett-e kálvária, hiszen a sűrített keresztút később lett divatos, korábban sok kilométer hosszú utat jártak be a hívek, lehetőleg hegyre föl. 

Arról is van későbbi forrásokból információ, hogy a kápolnát sokáig a környékbeliek látogatták, csak ezután lett népszerű az egriek körében. Évi két körmenetet tartottak, május 3-án és szeptember 14-én. Áttekintést adott a csodatévő képek, szobrok helyzetéről is, amelyekből szintén számos volt a főegyházmegyében, például a könnyező máriapócsi, amelyről másolat készült, de egy Albániából Olaszországba, Genazzanoba menekített Mária kegykép is, amelyről 70 ezer másolat készült, s ide is került belőle. De volt csodatévő kép Leleszen, Jászón, Kassán, Tokajban is, ezeket összeírták. Sok kultusza feledésbe ment. A pálfalvai könnyező boldogasszony Egerbe került.

Nemesné Kis Tímea szót ejtett az építkezésekről, a műgyűjteményekről, a szakrális kis emlékekről, s arról, hogy az egri püspök, érsek pozsonyi nyári palotájában őriztek terveket, vázlatokat, ezek között lehet akár az Eged-hegyi kápolnáról is irat, amely elkerülhetett az esztergomi prímási levéltárba. Bemutatott művészeti alkotásokat is, amelyeken szerepel az Eged-hegyi kápolna, vagy maradványa. A Kispréposti palotában van egy festmény, amelyen látszik az akkor még ép épület, mellette pedig egy hatalmas kereszt. 

Az Eged-hegyi "boszorkány" és a remeték

Horváth-Bálint Petra történész, néprajzos az Eged-hegyi „boszorkányról", Kelemen Kata 1766-os perügyéről tartott előadást. Ennek lényege, hogy a szentistváni kétgyerekes fiatal asszonyt falujában boszorkánysággal gyanúsították, mert csengést hallott. Férje egyetértésével úgy döntött, egy ideig férfi ruhában bujdokol, míg elül az ügy, ezért farsang végén Egerbe jöttek, majd az ostorosi juhásszal fölment a remetékhez az Eged-hegyre, főzött, mosott, ellátta a szamarakat is. Néhány hét múlva lebukhatott, mert április 6-án már az Úriszék elé citálták. A korában az átöltözés szigorúan tilos volt, az erkölcsi, vallási normák áthágását jelentette. A perből csak az ő vallomását ismerni, s gyanítható, hogy korbácsolással kikényszerítették belőle, mert olyat vallott be, hogy látta, milyen lények ijesztgetik a remetéket. Valószínűleg Kata visszatért családjához, mert férjének további gyerekeket szült Szentistvánon és Keresztespüspökiben. 

A remetékre nézve is lehetett következménye a nő befogadásának – azt nem lehet tudni, ők tudták-e, hogy nőt fogadtak be – mert Barbarits Györgyöt 1766 októberében saját kérésére áthelyezték Aldebrőbe, egyébként megrótták remetéhez nem méltó viselkedés miatt, 1770-re a kápolna pedig eltűnik az írott forrásokból. Horváth-Bálint Petra kitekintést adott az átöltözés lehetséges okaira is a korban, ez lehetett rituális, farsangi jellegű, szexuális vonulatú, a női emancipáció miatti, illetve túlélési stratégia. Szerinte Kelemen Kata esete az utóbbiak közé tartozik, története amellett, hogy helytörténeti különlegesség, más kutatásokra is lehetőséget ad.

Rácz Kristóf régésztechnikus a Nyugat-Bükk szakrális hőseiről, a felhők felett élő remetékről beszélt. Sorra vette a környék kolostorait (Almár – pálosok, Felsőtárkány – karthauziak majd nazarénusok, Ágoston-rendiek a Rác templom helyén, ferencesek Egerben), de volt templom Szőlőskén, illetve Cigléden (Szögligeten), amely a Vécseyvölgy utca fölött lévő dűlő. 

Ismerni néhány ott élt remetét, Nagy Istvánt (1752-ben és 1756-ban meghalt), Antalt (1754), Golmány Jánost (1759-1770), akit kiraboltak, ezért 1770-ben Egerbe menekült, illetve Barbarits Györgyöt (1759-1766). 

Rácz Kristóf kitekintést adott Bélapátfalvára, ahol Baranyi István remete szorgalmazta az apátsági templom lefedését és 25 évvel későbbi felújítását, újjáépíttette a bükkszentmártoni ótemplomot, a Bélkő túloldalán építette a Szentháromság Kápolnát és remeteséget 1720 körül, ahol tiszteletére emléktáblát is állíttattak. Mikófalvi volt, a faluban a második világháborúig közkézen járt egy kéziratos könyve, aztán eltűnt, jó lenne, ha ez, vagy másolata előkerülne. Ez a remeteség utóda, Sokváry Fülöp apátság mellé költözése után indult pusztulásnak, 1828-ra már csak romjai voltak. A Gilitka kápolna 1788-ban létesült az Egerbe vezető út környékén, több faluból is zarándokoltak oda. Rácz Kristóf szerint az Eged-hegyi kápolna beleillik a korszak építkezései közé, követhették a mikófalvi remete példáját, valószínűleg Baranyi nagyban hozzájárult a hitélet beindításához a környéken a török kiűzése után.