Nosztalgiaflotta

2024.05.14. 20:10

Retrónapot szervez a Volánbusz Hatvanban

Harmadik alkalommal szervezik meg a retrónapot.

Molnár Helga

Volán Retro Nap Hatvanban (Archív fotó)

Forrás: Albert Péter/Heves Megyei Hírlap

Június 8-án immár harmadik alkalommal rendezik meg a hatvani Volánbusz-retrónapot. Megtekinthetők lesznek a nosztalgiaflotta ikonikus darabjai, illetve színes programkínálattal – többek között sétabuszozással, tárlatvezetéssel, közönségtalálkozóval – és fergeteges hangulattal várnak mindenkit – olvasható a Volánbusz oldalán.
– A hagyományoknak megfelelően idén sem marad el a premier: nosztalgiaflottánk két legújabb darabját, egy kívül-belül felújított, régi fényében ragyogó Ikarus EAG 397.05-ös járművünket, illetve a frissen felújított Ikarus 280-as csuklós autóbuszunkat mutatjuk be, amely a 200-as típuscsalád 200 ezredik példányaként gördült le annak idején a gyártósorról – írják.

A Volánbusz oldalán a nyílt pályázatról is olvashatnak, januárban ugyanis pályázatot hirdettek az EAG 397.05-ös ötletes, múltidéző hangulatú dekorálására. A győztes pályaművel díszítik fel a járművet, amelyet ugyan majd csak Hatvanban láthatnak először, de a többi helyezett munkát addig is büszkén mutatják be alkotóikkal együtt. Ezúttal Kriván Tamást, a Volánbusz nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázatának bronzérmesét szólaltatták meg, erről ide kattintva olvashatnak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában