Koncert: Hegyesi-Hudik Margit hallgat a megérzéseire

- Zongoristának készültem, a zeneművészeti szakközépiskolába jártam Debrecenbe – emlékszik vissza a kezdetekre az énekművész, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem oktatója, aki a koncert előtt összegezte pályáját. Rájött aztán ő is, és a tanára is, neki nem az való, hogy zongoraművész legyen. A kórusvezető mondta azt, hogy neki inkább énekelnie kéne, ott ugyanis adott a közvetlen kapcsolat a közönséggel.

- Lassan összeállít a fejemben, a lelkemben, a szívemben, hogy nekem kifelé kell produkálnom magam – emlékezett vissza . Éreztem, hogy nekem az éneklés a pályám, illetve a színpad. Húszévesen már tudtam, hogy ez az én utam – idézi fel a kunhegyesi származású énekművész. Öt évig énekelt a Debreceni Kodály Kórusban, majd diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

- Ha nem tudnék énekelni, nem tudnék szerepelni, nem tudnék adni, hanem csak tanítanék, akkor az hiányozna. Ha meg csak énekelnék, akkor az hiányozna, hogy átadhassam magam. Évek óta így érzem jól magam, hogy taníthatok, fejleszthetek, de azért kicsit szórakoztathatok is – magyarázta. Egyébként is közösségi embernek tartja magát, nem magányos farkasnak. „Az ember az emberrel vállvetve kell, hogy haladjon, érezzen, szeressen, dolgozzon” - mondta. 

Szüksége van a koncert közönségének visszajelzésére

Hogyan került kapcsolatba Egerrel? Hegyesi-Hudik Margit korábban felvételizett az itteni főiskolára, majd Szepes Györgyné Ildikó elment a diplomakoncertjére, s ott felfedezte magának. Később égre-földre kereste az énekesnőt, aki akkor Debrecenben tanított, hogy jöjjön el Egerbe az ének-zene tanszékre dolgozni. 

- Ez jól esett. Az ember szereti, ha szeretik, ha elismerik, ha felnéznek rá, ugyanakkor a kritikát is el kell fogadni - mondta. Az énekművész bízik a megérzéseiben, még akkor is hallgat ezekre, ha például felkérik egy koncertre: ha hezitálni kezd, azt jelnek veszi. Megtanulta: érdemes odafigyelni az érzékeire, mert megsúgják, mit kell tennie. Egerben is lett aztán mentora, a város ikonikus alakja, Kátai László zeneszerző, akit kollégának is barátnak is tart.

- A zenészek nem élnek nagy lábon, nagyon sokat kell dolgoznunk. S létszükségletünk, hogy több lábon álljunk, nem csupán anyagi okokból, hanem azért, mert ez színesíti az életünket – magyarázta. Vannak például falunapok, amiket a kollégái hakninak neveznek, de ő azokat is fellépésnek hívja. Soha nem szabad úgy venni, hogy „arccal a gázsi felé”, vallja. Nő, primadonna és szoprán lévén sem tartja magát hisztisnek. Mindig megtiszteli a közönséget a hangjával és az öltözékével is, szögezte le.

Melyik műfaj áll hozzá a legközelebb? Természetesen a komolyzene, és nagyon szereti az oratóriumok szólóit, valamint a dalesteket. A könnyűzenét sem nézi le, a musical világában is megtalálja a különleges darabokat. Az operettből azonban, úgy érzi, kezd kiöregedni. Úgy gondolja, ha az ember nem 30 éves és nem darázsderekú, meg kell gondolnia, énekel-e primadonnaszerepeket. 

- Az éneklésnek egyetlen titka van, hogy jól érezd magad érzelmileg, fizikálisan, szellemileg – foglalta össze a receptjét. S mindig azt szereti, az okoz neki örömet, amit éppen csinál.

- Szerettem volna egri művészeket meghívni – árulta el a június 5-ei, a nemzeti összetartozás napjához kötődő koncertről. Szólisták mellett több kórus is fellép majd, köztük a húzónév, a Four Fathers. Érdekesség, hogy csak magyar szerzők művei szólalnak majd meg június 5-én 18 órától kezdődő hangversenyen az egri Gárdonyi Géza Színházban.