Séta

2024.07.12. 13:30

Virágos egri séta: igazi fakülönlegességeket láthattak a korzózók + fotók

A Virágos Magyarország versenyre készül a város.

Molnár Helga

A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség idén 31. alkalommal hirdette meg környezetszépítő pályázatát, melyre Eger önkormányzata májusban nyújtotta be jelentkezését. A hazai versengésre most még nagyobb figyelem összpontosul, hiszen 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét.

Virágos egri séta: igazi fakülönlegességeket láthattak a korzózók
Virágos egri séta: igazi fakülönlegességeket láthattak a korzózók
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

A verseny zsűrije, Kirrné Feicht Ágnes, a Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület elnöke, Horváth Balázs, a Virágos Magyarország Szervező Bizottság alelnöke, valamint Zsigó György okleveles agrármérnök, növényorvos július 18-án csütörtökön látogat Egerbe.

Fogadásukra a Városháza Rendezvénytermében 10 órakor kerül sor, melyet követően egy előre meghatározott útvonalat járnak be, hogy a város környezetszépítési tevékenységét értékeljék.

A versenyhez kapcsolódóan és a zsűri látogatását megelőzően július 12-én pénteken Virágos Egri Sétára várták az érdeklődőket, ahol a látogatók szakértő vezetők – Badacsonyiné Bohus Gabriella idegenvezető és Ferenczy Tamás főkertész – segítségével fedezhették fel Eger zöld értékeit. Badacsonyiné Bohus Gabriella elmondta, Eger különleges fáit mutatták meg a sétálóknak, így láthattak törökmogyorót, vérbükköt, selyemakácot, gesztenyefasor, platánt és ginkgo biloba fát is.

Ferenczy Tamás hozzátette, a Virágos Magyarország versenyen belül egy tematikus díjra is pályáznak, a virágos városi séták első helyét hoznák el, ehhez kapcsolódott a pénteki program.

Egerben 120 hektárnyi felületet zöldítünk, virágosítunk, 27 ezer fa van, évente 80 ezer egynyári növényt ültetünk el, s van még rengeteg cserje és sövényfelületünk is. Célunk, hogy megmutassuk, Eger igenis egy zöld és virágos város

 – emelte ki.

A 1,5 órás program 10 órakor az Egri Érseki Palota Díszkertjéből indult és a résztvevők bebarangolták a fél várost, megismerve a fákat, s hallgatva néhány érdekes történetet.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában