Folytatják a Nagy Eged-hegyi Szent Kereszt kápolna feltárását

Szeptember első két hetében folytatják a Nagy Eged-hegyi Szent Kereszt kápolna feltárását. Tavasszal konferenciát is rendeztek az addig elvégzett munkáról, amelyen a restaurátorok is bemutatták addigi tevékenységüket. Bemutattak egy háromszögletű ereklyetartót, amely egy lábakon álló dobozszerű tárgy, faragott fa kerettel, aranyszínűre festve, s valószínűleg apácamunka, azaz egy kolostor lakói készítették, mint a korszakban sok hasonló szakrális tárgyat. Gyertyatartóként is funkcionálhatott. A belsejében virág ornamentikát találtak, fémszálas hímzéssel ellátott papírvirágokat, s látható benne egy Szent Katalinról készült viaszplasztika, Krisztus sebeire utaló szög a közepén, míg a hátfalat papírragasztás fedte el. Kiderült, a papír egy augsburgi műhelyben készült, s már nem volt teljesen eredeti, úgy tűnt, valaki már korábban belenyúlt az ereklyék miatt.

Szabó Csabáné Gavallér Erika szerint Szent Katalin az attribútumai (kerék, kard, pálmalevél) alapján ismerhető föl, a belső részt teljesen fedi a plasztikusan kiképzett fémszálas virág ornamentika, textilvirággal, papírból készült, esetenként apró virággal, csiszolt féldrágakővel (vagy drágakővel, üveggel), nagyon nagy igényességgel összeállítva. Egy pergamenlapon három mártírszent neve szerepelt: Szent Fausta, Szent Juszta és Szent Amantia. A fa részeken látszott rovarok nyoma, s a doboznak egykor üvege is volt, de az régen összetört. A dokumentálást követően kezdődött a restaurálás, az egyes részletek megtisztítása, a legminimálisabb beavatkozással, csak olyan vegyszereket, megoldásokat alkalmazva, amelyek nem okoznak visszafordíthatatlan változást.

Akár értékes tárgy is lehetett

Botka Mátyás fémrestaurátor szerint részletekbe menő anyagvizsgálat nem történt a műtárgy esetében, szemrevételezéssel állapítottak meg tulajdonságokat. A szög valószínűleg vas, amelyet kékre edzettek. így bizonyos szintű védelmet élvezett a korrózióval szemben. A fémszálas díszek valószínűleg nem rézmagú ezüstözött, vagy aranyozott szálak, hiszen nincsenek korróziós nyomok, amelyek jellemzőek ezekre az olcsóbb megoldásokra, de oldódási próbát még nem tudtak végrehajtani rajtuk. Elképzelhető, hogy ezüstmagú szálakról, esetleg színaranyról van szó, az pedig értékes munkáról árulkodik. Az üveghatású díszekről egyelőre nem tudni, miből készültek, hiszen valószínűleg lágy formában kerültek a keretükbe, ám nem kizárt, hogy valamilyen természetes gyantáról van szó. Utóbbit erősítik, hogy éghetőnek bizonyultak, ám gyengítette, hogy alkoholban nem oldódtak.

Kép a festmény alatt

Burinskaité Paulina és Szőke Viola a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor hallgatói az egykori oltárképről értekeztek, amely a hatvani temetőkápolnából bukkant elő. A szignó 1778-ról árulkodik, s Johan Petrus Schmidt neve szerepelt, egy vászonra festett nagy méretű olajképről van szó. A Mater Dolorosaként számon tartott ábrázolásról kiderült, hogy inkább piéta, mert annak ikonográfiájaként megtalálható a halott Krisztus Mária ölében, körülöttük puttók (jelen esetben hat), illetve Krisztus alatt szenvedéseinek eszközei, itt három darab szög, egy töviskoszorú, illetve három darab dobókocka, de egy ecetes tál szivaccsal, illetve Krisztus keze mellett egy kis növény is.

A kápolnát feltehetően 1768-ban hagyták el, amikor is feltehetően bútorait átszállították a hatvani Fájdalmas Szűz temető kápolnájába. Emiatt az 1778-as dátum zavaró, a kép mégis kötődik a kápolnához. Johan Petrus Schmidt egri aranyozó és festőmester volt, Barkóczi Ferenc őt bízta meg oltárképek festésével, átfestésével is. A restaurátorok elmondták, a képnek készült egy másolata is, egy-két eltéréssel, például nincs rajta az ecetes tál és van rajta egy hetedik puttó. Más a minősége is, a díszkerete viszont az eredeti képé lehetett.

A képet feltekerve, félbehajtva találták meg, így kisimították, az instabil festékréteget rögzítették a vászonhoz. A kép három összevarrt vászonlapból áll, és sok festékréteget fedeztek föl a restaurátorok, és ezek nem teljesen egyeztethetők össze a barokk festéstechnikának a módszereivel. Mint mondták, Mária arca alatt nem szokás kék festéket találni, és minden esetben egy barna elválasztó réteg volt ezek között a festékrétegek között, így már elkezdtek gyanakodni, hogy feltehetően ez a barnás réteg, ez az alapozója a piétának, és ami alatta van, az pedig egy másik festmény. Röntgenfelvételt készíttettek, így kiderült, a kép alatt egy Szent Mihály arkangyal ábrázolás látható, amint éppen leszúrja az alatta fekvő sátánt. E kép esetében azonosítható volt a barokk kor, hiszen vöröses alapozással készült, amely a korra jellemző.

A festményt egy öregedési repedésháló fedte, és sok festékhiány jellemezte, korábbi beavatkozásokként tömítések, nagyobb átfestések voltak a képen, illetve a rossz tárolási körülmények miatt pedig fehér foltokkal is találkoztak. A Krisztus sebeinél talált lyukak feltehetően valamilyen díszítésnek a nyomai lehettek.

A restaurátorok meséltek a vizsgálatokról, a kép pedig a festésének történetéről. Fototechnikai eljárásokkal derítették ki az átfestéseket, érdekességként elmondták, hogy a festő Krisztus lábát festette meg először, és csakis utána került rá a drapéria. Kaparékmintákkal derítették ki, milyen pigmentekből áll a festmény, akár az alsó is. Végül a lakkrétegeket is vizsgálták.

Restaurálták a későbbi képet

A képet a restaurálás érdekében kifeszítették, megtisztították, a kisebb szakadásokat megragasztották. Két hét alatt sikerült összehúzniuk a kis elvált vagy szétnyílt varratokat. A hátoldalon lévő kisebb-nagyobb hiányokat kipótolták. Rengeteg kezelést igényelt a kép, különböző mennyiségű oldószerrel tisztították meg a felületet, előbukkantak a korábbi élénk, illetve az eredeti színek: Mária eredetileg kék ruhája erőteljesen át volt festve rózsaszínes árnyalatúra, s az ég is világosabbá vált.

Kiegészítést és varraterősítést, valamint a kifeszíthető állapot elérése érdekében húzószéleket is kapott a kép. Ezután megkezdték az esztétikai helyreállítást, pótolták a kipergett festékrétegeket. Aláfestés is készült, az eredetinél kicsit világosabb és hűvösebb árnyalatban. A kép fenyő vakkeretet kapott, amelyre fölfeszíthető, végül pedig egy lakkréteget, amellyel elválasztották az eredeti rétegeket a következő rétegtől, amely a retusálást jelentette. Utóbbira egy fényes akril lakk került.